Sydney McLaughlin amerikai versenyző világcsúccsal győzött női 400m-es gátfutáson szerdán a tokiói olimpia atlétikai versenyein. A hívő sportoló nyíltan felvállalja hitét és vallja, hogy bármilyenek is legyenek a körülményei, a tudat, hogy Isten vele van, békességet ad neki.
Hírek
Izrael déli részén ásatás végzése közben egy olyan 3100 éves cserépfeliratot találtak a régészek, amelyen egy korabeli zsidó bíró, Jerubbaál (másik nevén Gedeon) neve olvasható. Az Izraeli Régészeti Hatóság is hitelesítette a leletet.
Szép példáját mutatta egy szállítmányozó cég sofőrje, hogy az emberi élet mindennél fontosabb és kötelességünk segíteni embertársainkon. A sofőr ugyanis megállt és segédkezett egy ismeretlen újraélesztésénél, emiatt azonban elkésett a munkájából és majdnem kirúgták, adta hírül az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.
Két férfit keres a rendőrség azért, mert a rögzített felvételek alapján 2021. március 27-én este letörték Budapesten a Margit híd középső fő-hídpillérjén található Szent Korona kőépítmény tetejéről a kőkeresztet, majd azt a Dunába dobták – közölte a Police.hu.
Banditának tartott fegyveresek keresztény tanulókat raboltak el a Maramara-i Bethel középiskolából, Nigéria Kaduna állam Chikun régiójában – számolt be a Golden News hírportál. Bármennyire borzalmas az eset, sajnos nem egyedi ebben a térségben.
Ez a kisfiú egyszerű hittel jött a paphoz, és imakérése meghallgatásra talált.
Augusztus elsejével Tass, Dunavecse és Szalkszentmárton plébánosává nevezte ki Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Bese Gergő atyát, aki az elmúlt évben Jánoshalmán káplánként szolgált.
A járványügyi helyzet javulásával július 4-étől új szabályok lépnek életbe a római katolikus egyházban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményét változtatás nélkül közöljük.
Az Európai Parlament csütörtökön 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett megszavazta a szexuális és reproduktív jogokról szóló jelentést – írja az MTI.
Korábban mi is megírtuk, hogy petíciót indítottak a pornóóriás ellen. Most harmincnégy nő állt össze és indított pert a Pornhub pornóoldal ellen, melyben azt állítják, hogy a pornóóriás nemi erőszakból, gyermekpornográfiából, szexkereskedelemből és egyéb nem beleegyezésen alapuló szexuális aktus bemutatásából termel profitot.