2023. 06. 14.

Már több helyen istentiszteletet tartott a mesterséges intelligencia – erre kell számítanunk a jövőben?

Egyre több országban tartanak mesterséges intelligencia által írt vagy akár elmondott istentiszteletet. Németországban pár napja egy mesterséges intelligencia által vezetett istentiszteletetet tartottak, ahol a képernyőre kivetített avatar mondta el a szentbeszédet, vezette az imádságokat. De a közelmúltban Magyarországon is volt erre példa, például a dömösi templomban tartott már a mesterséges intelligencia prédikációt.

A napokban Németországban egy, a hagyományostól alapjaiban eltérő istentiszteletetre került sor, ami egy több ezer éves vallás elemeit vegyítette a legmodernebb technológiával. Az istentiszteletet ugyanis gyakorlatilag a mesterséges intelligencia tartotta: annak példabeszédét is a ChatGPT írta, a rendezvényt pedig a képernyőre vetített virtuális avatarok vezették le.

Mindezek ellenére – vagy éppen emiatt – rengeteg ember volt kíváncsi az eseményre, és végül a mintegy 40 perces szertartáson több, mint 300 ember jelent meg az annak helyt adó fürthi templomban. A furcsa istentiszteletet a német evangélikus egyház szervezte, ötlete pedig egy bécsi teológustól és filozófustól, Jonas Simmerleintól származott.

Az eseményt a megjelentek ugyanakkor vegyesen értékelték. Különösen az avatarok voltak azok, amik néha még nevetést is kiváltottak a közönségből furcsa, nem kifejezetten emberi előadásmódjukkal, amit egyesek egyenesen lélektelennek neveztek. Mások számára ugyanakkor kellemesen pozitív volt az élmény, mert elmondásuk szerint sokkal rosszabbra számítottak.

A szervező szerint a cél nem annak megmutatása volt, hogy a mesterséges intelligencia már a lelkészek munkáját is elveheti, hanem azé, hogy a modern technológia még nekik is segítségükre siethet.

Ha ugyanis pl. a ChatGPT-re bízhatják példabeszédeik megírását, akkor több időt szentelhetnek más tevékenységeknek, mint például hogy személyesen segítsenek a hívőknek.

A hazai egyházakban is előfordult már hasonló eset. „Innovatív határátlépésként” interpretált a a Magyarországi Szabad Ökumenikus Közösség közleményében azt a hírt, hogy mesterséges intelligencia prédikált egy dömösi templomban.

A Dunakanyarban található község lelkésze rövid ismerkedés után kérte meg az OpenAI mesterséges intelligenciát, hogy írja meg helyette vasárnapi prédikációját, amit ő olvasott fel a hívek előtt.

Az igehirdetés központi szála az volt, hogy Isten üzenetének bárki lehet a közvetítője – ennek pedig az ökumenikus közösség szerint a gép is megfelelt, méghozzá annyira, hogy saját imát is írt a szertartás végére. A dömösi templomban azonban

nem fognak rendszert csinálni abból, hogy a mesterséges intelligencia prédikációit olvassák fel

– csupán a kísérlet kedvéért próbálták ki.

 

Forrás: pcforum.hu, HVG, FoxNews

Borítókép - Fotó: kirchentag.de
Hírek
hirdetés