2023. 07. 25.

Holnap veszi kezdetét az Ifjúsági Világtalálkozó – íme néhány érdekesség és a találkozó lelkesítő himnusza!

A holnapi naptól kezdetét veszi az Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) Portugáliában, melyen katolikus fiatalok tízezrei vesznek majd részt a világ minden tájáról. Az idei találkozó mottója – „Mária felkelt, és sietve útnak indult” – a himnusz szövegében is tükröződik. A dal igazán fiatalos és lelkesítő, ízelítőt ad a találkozó várhatóan öröm-és kegyelemteli hangulatából. Hallgasd meg te is!

A nagyjából háromévente megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozó 2023-ban Lisszabonban kap helyet. Június végégig már több mint 300 000 fiatal regisztrált a találkozóra, a résztvevők száma azonban még tovább növekedhet, mivel gyakran zarándokok nagy csoportja regisztráció nélkül jelenik meg. Az egyházmegyei előtalálkozók július 26. és július 31. között kerülnek megrendezésre országszerte, augusztus 1-től 6-ig pedig a főtalálkozó, melynek több programján Ferenc pápa is részt fog venni.

A találkozó himnuszát már a 2021-es év elején közzétették, mely szokás szerint az IVT mottójához kapcsolódik. A találkozó témájához kapcsolódó bibliai igeversek a következők: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” (Lk 7,14), „Kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni.” (ApCsel 26:16), „Mária felkelt, és sietve elindult” (Lk 1,39). Egy halott fiatal, akit visszahoztak az életbe, egy keresztényüldöző, aki később Krisztus követője lett, és Mária – mi a közös bennük? Az, hogy amikor találkoztak Isten életadó erejével és világosságával, felkeltek onnan, ahol voltak, és örökre megváltoztak.

hirdetés

A 2023-as IVT himnusza arra ösztönzi a fiatalokat a világ minden táján, hogy a Szűzanyához forduljanak útmutatásért, és testesítsék meg az ő sietségét, hogy terjesszék az Úr örömhírét.

A himnusz João Paulo Vaz atya és Pedro Ferreira, tanár és zenész szerzeménye, akiknek a dalát több száz pályázó közül választották ki. João és Pedro évek óta barátok, mindketten a Coimbrai Egyházmegyéhez tartoznak. Pedro egy egyszerű dallammal kezdte, amelyet „egy kis szobában, egyedül a zongora mellett” komponált, João atya pedig megírta a szöveget hozzá. A katolikus pap különös hangsúlyt fektetett arra, hogy a 2019-es panamai IVT témáját összekapcsolja a mostani találkozóéval. João atya és Pedro megjegyezte, hogy a dal megalkotása során elmélyült a kapcsolatuk a Szűzanyával. „Az örömöm óriási, túláradó volt, amikor felismertem, hogy valami, ami egy kis szobában keletkezett, szárnyakat kap és repülni fog” – jegyezte meg a zenész.

Messziről gyűltünk össze ezen a helyen,

Ahol szárnyakat bontunk,

És Máriával együtt hirdetjük az igenünket.

Szolgálni akarunk, és az Úrnak,

A mi Atyánknak az akaratát cselekedni.

Elhívást kaptunk, hogy olyanok legyünk, mint Jézus,

Adni akarunk és növekedni,

Engedelmesnek lenni, mint Mária.

 

Mindenki hallani fogja a hangunkat,

Emeljük fel a kezeinket, érezni a levegőben a sietséget, az igyekezetet.

Jézus él és nem hagy minket magunkra,

Nem szűnünk meg többé szeretni.

Néhány érdekesség a találkozóról:

    • A legtöbb résztvevőt a Portugáliával szomszédos Spanyolország (58 ezer fő) regisztrálta, ezt követi Olaszország (53 ezer fő), Franciaország (41 ezer fő), Portugália (32 ezer fő) és az Amerikai Egyesült Államok (14 ezer fő)
    • a szervezők jelentése szerint közel 25 ezer vendéglátó család vállalta, hogy megnyitják otthonukat a zarándokok előtt, szállást biztosítva sokak számára
    • A rendezvényt a szervezőkön túl 22 ezer önkéntes fogja lebonyolítani, akik 143 országból érkeznek. Az önkénteseket azok közül a résztvevők közül választották ki, akik a regisztrációs űrlapon jelezték, hogy szeretnének segíteni
    • Ami a klerikális oldalt illeti, 737 püspököt regisztráltak az IVT-re, közülük 29 bíborost. Rajtuk kívül mintegy 2600 pap vesz részt a találkozón, akik közül sokan önkéntesen vállalják a kiengesztelődés szentségének kiszolgáltatását a Reconciliation Parkban. A zarándokoknak legalább öt különböző nyelven kínálnak majd gyónási lehetőséget: portugálul, angolul, franciául, spanyolul és olaszul. A szentmise celebrálásakor a papság minden tagja az erre az alkalomra rendelt különleges miseruhát visel majd.

További információk és a lelki felkészülést segítő anyagok magyar nyelven ide kattintva érhetők el! Imádkozzunk a találkozó minden résztvevőjéért!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás