A Christianae blog idézi egy családos anglikán lelkészből lett katolikus pap gondolatait, aki áttérése után fedezte fel II. János Pál mondata alapján a tisztaság fontosságát. Szemle.

A Christianae blog idézi egy családos anglikán lelkészből lett katolikus pap gondolatait, aki áttérése után fedezte fel II. János Pál mondata alapján a tisztaság fontosságát. Szemle.
Mit adhat egy túlmarketingelt, megváltozott jelentésű ünnep ma? Keresztényként fontos tudatosnak lenni és megküldönböztetni: miben hiszünk? Szent Miklós, Mikulás, Télapó?
Szélsebesen haladunk az év legvarázslatosabb néhány napja felé. Főképp a legkisebbeknek különleges ez az időszak, hiszen ők még teljesen át tudják magukat adni az ünneppel együtt járó csodáknak, amik számukra a karácsonyfa alatt, az angyaloktól hozott ajándékokban csúcsosodnak ki. Persze keresztényként tudjuk, hogy az ajándékozást, és az ünnep cukormázzal bevont manírjait a helyén kell kezelnünk. Mégis azt hiszem, hogy minden kisgyerek megérdemli az érzést, hogy az angyalok személyesen gondoltak csakis őrá, amikor az színes-szagos dobozkát a fa alá helyezték.
Már volt szó magunkról meg a családunkról meg érintőlegesen idegenekről is, de mit tehetünk, ha {esetlegnetalántándeténylegtutira} nincs olyan ruhánk vagy egyebünk, amitől megválnánk? Akkor menjünk el, és *tegyünk* valamit! Az üzleti világban ezt CSR-nak nevezik (vállalati társadalmi felelősségvállalás).
Két magzat beszélget.
– Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
A Kossuth Rádió “Tetten ért” című műsorában elevenítették fel és egészítették ki a Keresztény Család blog által írt jegyzetet, amelyben összegyűjtötték a prédikátorok 12 típusát. Természetesen ez csak egy kis gonoszkodó összeállítás, a 777 nagyon büszke arra, hogy Hodász András atya és Bese Gergő atya személyében két igazi “ember” papja van.
A méltán híres Anthony de Mello elgondolkodtató története egy kis halról, aki kereste az óceánt. Mi kérünk elnézést, ha magadra ismersz!
Több mint fél év telt el a 777 indulása óta. Eddig mi írtunk Nektek, most szeretnénk ha ti mondanátok el a véleményeteket rólunk! Kíváncsiak vagyunk, hogyan látjátok a 777-et, mit változtatnátok, miért szeretitek, milyen gyakran olvassátok! Nektek csak pár perc, nekünk hatalmas segítség! Két kitöltőt egy Csíksomlyói utazással ajándékozunk meg a Spiritours.hu jóvoltából!
Még szerencse, hogy Jézus korában nem voltak wellness szállodák, vagy airbnb. Nem tudom, hogy akkor hogy azonosulhatnának a Megváltóval azok, akik szegényebbek, és elképzelhetetlenek számukra az ilyesmi helyek. Szóval Jézus egy utolsó előtti kis lyukban született meg. Ahogy csomó dalban énekeljük: nem ragyogó fény közt nyugoszik, meg ilyenek.
Élünk. Élhetünk. Életet adhatunk. Ez mind az Isten ajándéka, óriási kegyelem! Olvasónk, Hajling Tünde osztja meg gondolatait ezzel kapcsolatban Hálaének című versében, ami sokkal inkább ima igazából. A Teremtő Isten dicsérete egyrészt feladatunk, de fel is tölt minket, hiszen ilyenkor még jobban árad a kegyelem, megnyugvás, béke. Fogadjátok szeretettel!