Vannak napok, amikor egyszerűen csak szomorúak vagyunk, vagy semmi nem úgy alakul, ahogy elképzeltük. Vagy imádkoztunk valamiért, de látszólag nem történt semmi. Ilyenkor is jó tudatosítani, hogy Isten kegyelme nem fogyott el, és bízhatunk benne, hogy Ő ekkor is jelen van és meg fog vigasztalni.
Miért nem segítesz nekem, Istenem? Miért kell még mindig tűrnöm ezeket a nehézségeket? A szenvedéseink közepette előfordulhat, hogy elfeledkezünk egy nem elhanyagolható tényezőről; ez a saját felelősségünk.
Az önsajnálat kultúrája helyett választhatjuk a győztes hozzáállást, de csak akkor ha komolyan vesszük, amit Jézus tett értünk. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogyan gondolkodunk önmagunkról és az életről.
Egy templomban született fontos gondolat arról, mit jelent, hogy valóban olyanok vagyunk, mint az agyag Isten kezében.
Elgondolkodtam, mennyire szép dolog az, hogy élhetünk bármelyik században, néhány dolgot egyszerűen nem tudunk felgyorsítani. Isten így tervezte el, és Ő mindig hív arra, hogy Vele lelassuljunk és megéljük a pillanatokat!
Cikázó gondolatok. Egy gyors email menet közben. „Most nem tudok pötyögni, hangüzenetet küldök” – miközben épp ebédelek vagy várakozom a postán. Teendőlisták a fejemben. Millió hír a nagyvilágból a zsebemben. Gyomorszorító érzés, hogy elfelejtettem valamit. Egy találkozó, amit az utolsó pillanatban lemondanak – persze, van mit csinálni helyette, mindig van. És a rohanás. Az állandó, soha véget nem érő rohanás. Ismerős tünetek?
Valóban nem számítana az, hogy mi történik velünk az életben? Néhány elgondolkodtató sor arról, mennyire fontos, hogy hogyan kezeljük az élet kihívásait.
„Most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten” – neked hogy megy a semmittevés? Tudsz úgy Isten jelenléteben lenni, hogy nem teszel semmit sem, csak engeded, hogy szeressen?