Ha körkérdést intéznék keresztény ismerőseimhez, hogy mondják el, szerintük ők hova kerülnek majd életük végén, a mennybe vagy a pokolba (netalántán a tisztítótűzbe), jó eséllyel többségük, talán kicsit értetlenkedve is a kérdésen, az ég felé mutatna. Önmagában ezzel nincs semmi baj, elvégre ki akarná egy sör mellett megjósolni a saját kárhozatát. De a beszélgetéseimben eddig tapasztaltak valahogy arra engednek következtetni, hogy a válaszok mögött általában egyfajta nyugodt közöny húzódna – a „jó ember vagyok, nem ártottam én senkinek” torz, ráadásul a keresztény tanítással ellentétes, langyos, kispolgári középszerűsége.