A nyilvános működése idejéből fennmaradt tanításokat néha szóról szóra elemezzük, felnőtt élete példáját hosszasan fejtegetjük, ám születésének kapcsán csak a betlehemi egyszerűséget szoktuk emlegetni. Mert ugye mit is csinál egy pár órás, pár napos baba?
„Az is csak az Úr kegyelme, hogy korábban nem jutottam arra a sorsra, mint a kilencvenes évek más bűnözői” – állítja Száva Lajos, az egykori maffiavezér. A börtönben megtérve, megváltozott emberként ma már börtönmissziókra jár, sőt, egykori börtönőrével együtt hirdeti az evangéliumot a raboknak. A Mandiner interjúja.
Állsz az úton. Még egy tapodtat sem léptél előbbre, de tudtál döntést hozni. Ha meg tudtad hozni a magad
számára azt a döntést, hogy Isten fontos és meghatározó része az életednek, azzal egyszerre megszűnt
körülötted bizonyos kétely és bizonytalanság, és el tudsz indulni az úton. A te utadon. Ez valahogy a felnőtté
válásod útja is egyben.
Az egyik legszörnyűbb tapasztalat, amit az ember szülőként átélhet, ha elveszett a gyerek. Futkosok a tömegben, kiabálom a nevét, kérdezősködöm. Hiszen az előbb még itt volt, fogta a kezemet! Agyamban a legszörnyűbb képek cikáznak, pusztulás és ezer veszély, amelyek egy gonosz világban leselkednek rá, védtelenre, ha nem vagyok vele… A leírhatatlan szorítás a torokban, a gyomorban: fáj a kétségbeesés, az aggodalom. Aztán az esetek többségében, hála Istennek, jön a megkönnyebbülés. Egy pillanat alatt minden megváltozik. Megvan, nincs baja! Sír talán, de itt van, csókjainkkal borítjuk, minden rendben van már, együtt vagyunk!
Volt már olyan, hogy egy lelkigyakorlaton végighallgattad a buzdítást a megtérésre, sőt fel is lelkesültél, de amint hazaértél, elszállt a lelkesedés, mert hirtelen olyan lehetetlennek tűnt az egész? Vagy van olyan bűnöd, ami vissza-visszatér, amitől nem tudsz szabadulni, és el sem tudod képzelni, hogy mi akadályoz ebben? Akkor ez a cikk neked szól!
Nemrég volt Budapesten a Városmisszió. Jó volt látni, ahogy különböző közösségek, szervezetek összefogva, együtt vittük ki az evangéliumot Budapest utcáira. Ennél is nagyszerűbb volt megtapasztalni azt, hogy Isten mennyire megáldotta ezeket a napokat. Hálás vagyok neki, amiért tanúja lehettem ezeknek a csodáknak! Mert micsoda nagy ünnep az, amikor egy elveszett ember rátalál Jézusra!
A május eleji HOPES konferencia (az európai imádság házák vezetőinek találkozója) után Johannes Hartl a keddi munkatársi imát (az egyetlen a héten, amikor minden munkatárs együtt imádkozik) beáldozta egy beszámolóért, mert az előtte való héten annyi stratégiailag fontos dolog történt, hogy szerette volna mindannyiunkkal megosztani. Most az ott elhangzottaktól és a HOPES-on szerzett benyomásaimról szeretnék írni.
Ugye neked is szoktak mélypontjaid lenni az életedben, Istenkapcsolatodban? Nyugtass meg, hogy igen. Ha nem, akkor keress meg, és áruld el a titkot, amit sokszor a szentek sem találták meg!
„Istenem, ha te mindenütt ott vagy, hogy lehet, hogy én mégis másutt vagyok?” Annyira sokszor, annyira mélyen meg tudjuk ezt élni: hogy keressük az Istent, de nem látjuk vagy nem halljuk a szavát.
De menjünk még messzebbre: van, amikor nem is keressük.
