„Jézus és az alvilág között kellett döntenem”

„Az is csak az Úr kegyelme, hogy korábban nem jutottam arra a sorsra, mint a kilencvenes évek más bűnözői” – állítja Száva Lajos, az egykori maffiavezér. A börtönben megtérve, megváltozott emberként ma már börtönmissziókra jár, sőt, egykori börtönőrével együtt hirdeti az evangéliumot a raboknak. A Mandiner interjúja.

Írta: Gacsályi Sára
Mandiner

Sok történetet olvashatunk a Száva család múltjáról, viselt dolgaikról és önről mint egykori maffiavezérről is.

A mi családunkról sokan tudnak sokfélét. A rendszerváltás után Magyarországon beköszöntött a vadnyugat, rendszeresek voltak az autós robbantások, az utcai lövöldözések és mindenféle brutális alvilági leszámolások. Elsők között alapítottunk meg a családdal egy őrző-védő, magánnyomozó céget, amit aztán nem csak szórakozóhelyek vettek igénybe, hanem vállalkozók és üzletemberek is. Az egész országban olyan körbetartozások voltak, hogy folyamatosan kérték a védelmünket. Elég sok behajtást végeztünk akkoriban, de azt hiszem, azért lehettünk olyan sikeresek, mert mi az igazság oldalán álltunk. A sértett felet támogattuk, és igyekeztünk a bajba jutott embereknek segíteni.

hirdetés

Ehhez képest mégis jó néhány évet a börtönben töltött.

Az őrző-védő cég megalapítása után igyekeztünk minél több legális üzletet folytatni, ilyen volt például a Forma-1, aminek a vonatkozó jogait sikerült megszereznem, a vendéglátást és az őrzést-védést így kizárólagosan mi láttuk el. Ez legális bevétel volt, de így is hatalmas összegekről beszélünk.

Az is igaz, hogy bármi áron képesek voltunk megvédeni az érdekeinket és az értékeinket.

Amikor leültettek, 5 év börtönbüntetést kaptam első bűntényesként. Abban, hogy lecsuktak, semmi meglepő nem lett volna, ha egy bizonyított eljárás keretében történik, úgy még el is tudtam volna fogadni. Viszont állítom, hogy egy feltételezés alapján ítéltek el, és fosztottak meg minden vagyonomtól. Amikor bekerültem, ezt nem tudtam feldolgozni, teljesen szétestem.

Milyen egy szétesett Száva Lajos?

Törtem-zúztam a börtönben mindent. Lelkileg padlóra kerültem, pánikbeteg és depressziós voltam, gyógyszereket kellett szednem. Odáig fajult a dolog, hogy ön- és közveszélyesnek nyilvánítottak, ezért egy-két napos megszakításokat leszámítva nyolc hónapot magánzárkában töltöttem. Ott már csak azon gondolkodtam, hogy mi értelme ennek az egésznek, mi lehet az élet értelme. Próbálkoztam a tudományban, a filozófiában és minden másban válaszokat keresni, de nem találtam. Akkor még  nem tudtam hinni Istenben. Úgy gondoltam, az életem addig is teljesen jól működött: sikeres voltam, én alakítottam a dolgaimat, és nem volt ehhez szükségem semmilyen istenre.

Most már persze úgy gondolom, ahogy a Márk: 8,36- ban meg van írva, hogy  „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”.

Minek köszönhető a pálfordulás?

Azt gondolom, Isten ismer engem, és tudta azt is, hogy csak akkor fogadom őt a szívembe, ha előtte teljesen összetör. Szerintem ezért engedte meg, hogy ilyen rossz állapotba kerüljek, majd elküldte Takács Ferenc börtönmisszióst személyesen hozzám, akit előtte úgy felkészített, hogy választ kaphattam a kérdéseimre. Az evangélium megragadott, és eljutottam egy általános hitre, vagyis megtértem, de nem születtem újjá. Akartam a javakat, amik a hittel jártak, de nem adtam át életem minden területét Jézusnak.

Alkudoztam Istennel.

(…) Amikor személyes kapcsolatban kerültem Jézussal, egy azonnali természetcserén mentem keresztül. Rájöttem, hogy Isten nem lesz partner az alkudozásban, de már nem is akartam, hogy az én akaratom teljesüljön. Fantasztikus élmény volt átélni ezt az újjászületést.

Hogyan zajlott ez az egész?

Egyszer bibliaolvasás közben az Úr néhány igén keresztül olyan erővel szolt hozzám, hogy rögtön imádkoznom kellett. A mosdóba mentem – mert a börtönben csak ott lehettem egyedül –, és letérdelve könyörögtem. Kértem Istent, hogy ha létezik, mutasson bizonyítékot, és tegyen engem alkalmassá, hogy követni tudjam őt. Olyan érzés volt, mintha nem is én imádkoznék, mert nem a saját szavaimat használtam. Felszabadító volt az egész, hiszen tudtam, hogy ez csak Isten lehet. Éreztem a Szentlélek jelenlétét. Ezután visszamentem az ágyamhoz, lefeküdtem és tisztán láttam magam előtt: vagy Jézust, vagy az alvilági életet választom. (…) Mintha színes fényképeket láttam volna, úgy elevenítette meg a Szentlélek a bűneimet, egész gyermekkoromtól kezdve. Olyanok is voltak köztük, amiket rég elfelejtettem, vagy azt sem tudtam, hogy bűn volt. Több órán át zajlott ez: előttem volt egy kép, annyit mondtam „bocsásd meg Uram”, és már jött is a következő. Aznap letettem a bűneimet, így később nem volt miért bűntudatomnak lennie. Új ember lettem.

Belül ezek szerint sok minden változott. Látható volt ez a váltás a külvilág számára is?

Hát persze. Kezdjük azzal, hogy egyik napról a másikra meggyógyultam.

Olyan azonnali testi-lelki gyógyulás volt ez, hogy a gyógyszereimet sem kellett tovább szednem. Ezt is egy krisztusi csodának tartom.

De emellett az is csoda, hogy kedvezménnyel kerültem ki, vagyis korábban szabadulhattam, mint hittem. Ez nem tűnt lehetségesnek, egyrészt mert a bírói végzés kizárta, másrészt mert a korábbi problémás magatartásom – a takarítás és más feladatok megtagadása – miatt rengeteg fegyelmit és egyéb büntetést kaptam. Aztán ahogy megváltoztam, a magaviseletem jobb lett, a takarításért meg olyan sok dicséretet kaptam, hogy azok kiegyenlítették a fegyelmiket. Mire eddig eljutottam, hoztak egy törvénymódosítást, ami által megkaphattam a kedvezményt. A parancsnok behívatott magához, azt mondta, látja rajtam a változást, és támogatja, hogy hamarabb hazamehessek.

Hogyan fogadta a környezete, hogy keresztyén ember lett?

Amikor megtértem és találkoztunk a beszélőn, látták, hogy mennyire boldog vagyok, ezt nem tudták hova tenni. Kérdezősködni kezdtek, én pedig örültem, hogy beszélhetek nekik Istenről. Mikor meséltem nekik a hitemről, arról hogy én már rájöttem: függő lények vagyunk, Isten nélkül értelmetlen az élet, és nélküle semmi nem ér semmit, el tudták nekem hinni.

Nagy kijelentés ez egy egykori alvilági vezetőtől. Az ismerősi köre mit szólt az új énjéhez?

Sokan akartak segíteni, de szabadulásom után én már nem akartam közösséget azokkal az emberekkel.Lezártam mindent és kiléptem abból a közegből. Jól ismertem a világ csábítását, de arra is rájöttem, hogy a szíveket csak Isten tudja megelégíteni. Különös hála van a szívemben, hogy a kilenc testvérem is többnyire megtért már.

Azt mondta az interjú elején, hogy a múltban is jó ember volt. Ha a régi életében jó volt, miért kellett azt hátrahagyni?

Azok a dolgok világi szemmel voltak jók. Akkor is tettem sok helyes dolgot, például segítettem másoknak, csak most már inkább a rászorulóknak segítek, nem az újgazdagoknak. Én a múltban is az igazság oldalán álltam, de földi szemmel néztem az ügyeket. Sok minden belefért: a nagy embereket, ha úgy alakult, le kellett csapni, különben ők csaptak volna le engem.

Mivel telnek így a napjai?

Amióta kijöttem a börtönből, az Urat akarom szolgálni. Rendszeresen olvasom és tanulmányozom a Bibliát, sokat  járok a börtönbe és más helyekre, hogy Istenről és a velem történtekről beszéljek. A YouTube-on több videó is van erről, például „Az alvilágtól Krisztusig”.  Szeretném megmutatni másoknak azt is, a Biblia mennyire hiteles, hogy a Szentírásban választ találhatnak a kérdéseikre.  Ezen kívül egy könyvön is dolgozom, amiben az életemről és a hitemről írok.

Milyen érzés visszajárni a börtönbe?

Örömmel kapcsolódtam be a börtönmisszióba, ugyanoda járok vissza, ahol én is voltam. Szeretek oda menni, mert ismerem az ott lévők helyzetét, és meg tudom nekik mutatni, hogy ha nekem sikerült, nekik is van esélyük. És nagyon vicces szituációk is adódtak már ott, Istennek tényleg jó a humora. Egy alkalommal, amikor a börtönben szolgálatot végeztem, összetalálkoztam egy ismerős arcú, szintén szolgáló testvérrel. Nem tudtam beazonosítani, hogy honnan ismerem, de mikor beszélgetni kezdtünk, kiderült: amikor elítélt voltam, ő felügyelőként az őrzőm volt. Azóta én szabadultam, ő pedig teológiát végzett és leszerelt. Végül aztán együtt hirdethettük az evangéliumot a raboknak.

Fotó: Földházi Árpád

hirdetés