Blog, Téglásy Nóra

Játék Istennel: bújócska vagy fogócska?

Ugye neked is szoktak mélypontjaid lenni az életedben, Istenkapcsolatodban? Nyugtass meg, hogy igen. Ha nem, akkor keress meg, és áruld el a titkot, amit sokszor a szentek sem találták meg!

“Istenem, ha te mindenütt ott vagy, hogy lehet, hogy én mégis másutt vagyok?” Annyira sokszor, annyira mélyen meg tudjuk ezt élni: hogy keressük az Istent, de nem látjuk vagy nem halljuk a szavát.

De menjünk még messzebbre: van, amikor nem is keressük.

Elbújunk előle. Rosszat csinálunk, vétkezünk. De nem érdekel. Nem tud érdekelni. Először tudom, hogy rossz, de egyre kevésbé érdekel, aztán sok dologról már talán el is hiszem, hogy nem rossz az. A vágy sincs meg, hogy Istenhez közel akarjak kerülni, és nehéz parancsait be kelljen tartani és vele akarjak élni. Hogy ez adna szabadságot? Áhhh.

wallpaperzoneLefekvéskor felvillan egy gondolat: „Hmm… régen imádkoztam este…” – és itt vége is szakad, alvás. Van, amikor eljutok arra a szintre, hogy eszembe se jut, miben más a vasárnap és a kedd. A legidegesítőbb, amikor valaki közli, hogy imádkozik értem. Ugyan, hagyjuk a nagy szavakat, azzal aztán sokat segít nekem a gyakorlatban vagy a hétköznapokban, hogy imádkozik egy istenhez, aki valószínűleg egy másik földrészen nyaral, vagy nekem sikerült tőle jó messzire elhúzni.

És még látom is a szomorúságot, az aggódást a szemükben. De minek?

Most épp ilyenem van. Nem fáj. Legalábbis nekik biztos nem. Én pedig néha belidokainozom az agyam (meg a lelkem), hogy azt higgyem, nekem sem. Ők ezt amúgy sem értik, nem voltak még ilyen helyzetben. Vonz a világ. Sodor az ár. Abszolút semmi kedvem erőlködni, és újra és újra elbukni.

Sokkal jobb a világi, szexista poénokon röhögni, lazának lenni, nem hagyni, hogy azt gondolják rólam: ja, a begyöpösödött keresztény, aki előtt még csúnyán beszélni sem szabad. Néha kihívónak lenni öltözködéssel, pillantásokkal. Hát jó az, mindenkinek kell az elismerő pillantás. Esténként ezt a kis testet megszeretgetni, és lélek helyett testben felemelődni. Beilleszkedni a világba, a világ részének lenni. Élni, és elhinni, amit üzen. Nem foglalkozni a természetfölöttivel, azzal a bizonytalan tényezővel, inkább egyedül megtervezni és megoldani és elintézni mindent.

jessseekercomJó játék a bújócska. Amíg én nem látom Istent, ő sem engem, mindenki boldog.

De valahogy ez a földön fekvés és guggolás, meg ez az árnyék egy idő után kikészít. Nem tudom miért, hiszen amúgy jó itt, jó hűs. De fejben nem vagyok jól. Mégsem tetszik pár világi dolog.

Akkor lehet új búvóhelyet keresni: kifogásokat, világi haverokat, újabb értelmetlen pótcselekvéseket. De az a búvóhely már nem az igazi, érzem.

Nem tudom mennyi idő telt el. Nem tudom mi változott meg. Nem is csináltam semmit. Nem volt nagy elhatározás bennem, hogy “na, holnaptól minden más lesz”. Csak egy kicsit (és egyre jobban?) kényelmetlen lett. Vagy talán kilestem a fa mögül és megláttam Őt? Talán valahogy rám jött az érzés, amikor gyerekként apukám csalódottan, szomorúan nézett rám, amikor rosszat csináltam.

Még nincs kedvem az önfeledt gyerekekkel „hívőset” és „templomba járósat” játszani. De legalább most már szomorú vagyok, már lélekben a sarokból figyelgetek.

Itt kezdődik. És szép lassan folytatódik.  Bajba kerül valaki a barátaim közül, talán nem elég annyit mondani, hogy „persze, drukkolok”. Talán kéne imádkozni is.

Elkezd idegesíteni, frusztrálni hogy mások naponta Bibliát olvasgatnak. Hogy feltűnően jól érzik magukat. Hogy tartoznak valakihez vagy valahová. Erre ne lennék képes? Csak ebben ne lenne bennem motiváció és teljesítménykényszer? Ültetik a bogarakat a fülembe… Csak nem akarok örökre így élni, hiszen az egy dolog, hogy én ilyen vagyok, de akkor majd minden barátom és a jövendőbelim is így viszonyulna majd az Istenhez?

Így hát belevágok. Egy icipicit engedek, fél pillanatra leveszem a szemem a világról és a panaszaimról, kiadok egy kis nyöszörgést a bokor mögül, ahová bújtam, hátha Ő meghallja. És igen, most már igen. Jönnek vissza a régről ismerős pozitív gondolatok. A vágyak. Az Isten.

Hagyom magam megtalálni. Hagyom magam visszacsábítani régi barátokhoz vagy keresztény programokhoz, és még misére meg gyónni is elmegyek. Na, nem 100%-os bizalomból ám, csak “mert ez majd talán beválik”. És be!

Jönnek a hullámok! Igazi érzelmek: sírás, csalódottság és megbánás, vágyakozás, hála és hála és hála, és célok és tartozni vágyás és örökké maradni akarás és nagyon kemény elhatározások és megerősödés.

Váratlan offenzívák Istentől és a Szentlélektől.

Szóval megy. Megyeget. Imával (hol rövidebb, hol hosszabb, főleg a kötött ima segít), gyónással (és minden kis bukás után újra gyónással), párbeszéddel, mások „megfigyelésével”, mások példájával. Jó érzés visszatalálni. Hálásnak lenni mindazoknak, akiknek ezt köszönhetem, mert hát ugye én egy lépést is alig tettem. Csak bújtam. Most pedig az Istenhez bújok. Újra. Hiszen a nevemen szólított, örökre az övé vagyok, még ha egy ideig nem is foglalkoztam se Vele, se ezzel a ténnyel.

Boldogság, szabadság, fény – fogócska, egy új játék kezdete!

És bukás? Az van. De elesni egy fogócskában még mindig százszor jobb, mint egy uncsi sötét bújócska. Isten fölsegít, és sokszor hagyja magát, hogy elkapd, vagy ő kap el jól!

Várd ki, majd megunod te is a bujkálást!

livingjourney

(Képek: wallpaperzone.com, livingthejourney.com, flickr.com/lemuelinchrist, jessseeker.com)

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 07. 19. 16:59

    Szia!
    Akkor elárulom.
    “Istenem, ha te mindenütt ott vagy, hogy lehet, hogy én mégis másutt vagyok?” Azért vagy másutt,mert máshol akarsz lenni.A titok az,hogy senki sem tud ott lenni,ahol Isten és mégis Isten mindenhol ott van. **”Elbújunk előle.” Sosem fogod megérteni,ha ezt elhiszed. Jegyezd meg,hogy Isten nem ember!Ő nem bújócskázik,nem parancsolgat,nem bírál és még rengeteg együgyű gondolat amit az ember az istenre vetít.talán úgy tudod elképzelni,hogy Isten a Minden.Nem tudod jellemezni,mert a mindent,hogyan jellemzed?Minden amit gondolsz róla csak egy ici pici szelet belőle.De a teszt a következő:amit gondolok róla,az jellemezhet egy embert vagy szuperhőst? Ha igen,bukta.Valószínűleg nagyon erősen kötnek a dogmáid,így sajnos nem fogod megérteni.Valójában nem Istent szereted,hanem egy általad elgondolt istenecskét.Szomorú,de légy ezzel is boldog.
    Üdv!