Úton – 2. rész

Állsz az úton. Még egy tapodtat sem léptél előbbre, de tudtál döntést hozni. Ha meg tudtad hozni a magad
számára azt a döntést, hogy Isten fontos és meghatározó része az életednek, azzal egyszerre megszűnt
körülötted bizonyos kétely és bizonytalanság, és el tudsz indulni az úton. A te utadon. Ez valahogy a felnőtté
válásod útja is egyben.

Ha Isten mellett döntöttél, akkor Istennel, Istenben fogsz felnőtté válni; és ezzel együtt a hitedben is felnőtté kell, hogy válj. Miért fontos ez?

Mert sokan megmaradnak az általános iskolás hittan szintjén.
Vannak emlékképeik: a kakaós-kalácsos elsőáldozásról, hogy a nagyitól órát kapott…; és vannak tudás foszlányok: a Noé bárkájás színezőről – a cuki állatokkal – meg a csodák, és valakiket fel is támasztottak, és húsvétkor a nagyinál mindig elmentünk a körmenetre, és az olyan szép volt…!
Ez nem gúnyolódás, vagy kifigurázás.

Akkor, ott, azon a májusi napon, a döntésem után, elindultam, de egy keskeny, rögös kaptató következett. Csak mikor felértem az első szusszanóra, és visszanéztem, akkor jöttem rá, hogy nem csak én vagyok még félig gyerek, de a hitem is. 16 voltam akkor. És tele voltam egy halom megválaszolatlan kérdéssel.
Olyanokkal, amiket nem tettem volna fel senkinek.

hirdetés

Elindulsz az úton, és életed ezen szakasza másról sem szól, mint hogy választanod kell. Faktot, nyelvet, iskolát, szakmát. Ezek a döntések éppúgy kihatnak későbbi életedre, mint azok, amiket magadban hozol meg.

Sokan azt gondolják, hogy a jó házasság attól lesz jó, hogy mindent közösen megbeszélnek, eldöntenek. Én azt gondolom, vannak olyan döntések, amiket még jóval azelőtt meg kell hoznod, mielőtt megtalálnád az igazit. Amiket neked magadnak kell fejben, szívben és lélekben helyre tenned.

Talán azt gondolod, hogy “Na, ez tényleg badarság, sokkal jobb, ha a leendő házastársammal együtt beszélünk meg mindet. Együtt alakítunk ki, együtt fedezünk fel mindent, együtt beszélgetünk Istenről.” Igen, ez így is van. Előtte viszont egy másik utat is végig kell járnod.

Egyet nem téveszthetsz szem elől: a saját lelki életedért mindig te leszel a felelős. Az Isten-kapcsolatod, az imáid, a gondolataid egy olyan belső és elérhetetlen kapcsolat Istennel, amit bárhogy is próbálsz, bármennyire is szeretnéd, földi szavakkal sosem fogod tudni teljes egészében megosztani a házastársaddal. Ami valahol érthető, hiszen ezek az érzések, gondolatok a lelkünk apró rezdülései, és földi szavakkal nem képes az ember kifejezni az Istennel való kapcsolatát, vagy akár az Istennel átélt bármilyen “élményét”.

Megpróbálhatjuk körbeírni, elmagyarázni…de ha visszahallgatjuk saját magunkat, érezzük, hogy ennél sokkal többről van szó…. kevés, szegényes az emberi szó.

A házassággal egy kis Egyház jön létre. Az Úristen és két ember, egy férfi és egy nő közössége.
(Sajnos, a nemet és a darabszámot ma már ki kell emeljem, hogy egyértelmű legyen. Persze erről is lehetne tovább beszélgetni, de számomra a házasság fogalma már foglalt. Hogy mások kivel és mit szeretnének, abba nem mennék bele. Nekem az a véleményem, hogy a “főzeléket” sem lehet a “frissen sültek” kategóriába benyomasztani, akárhogy is próbálnánk.)

Ahhoz, hogy ennek a kis egyháznak az egyik alap pillére lehessek, szükség van arra, hogy tisztában legyek a saját magam hitével, a saját magam lelki életével.

Aztán arra is szükség lesz, hogy a házasságban közösen is megtaláljátok, megéljétek az Isten hitet, de ez nem helyettesítheti a saját, legbelső lelki életünket. Gondolj arra, hogy halálod után Te fogsz Isten előtt állni és számot adni, nem pedig kollektíven a család.

Végig kell gondolnod azt a 10 parancsolatot. Úgy igazából, komolyan. Nem csak felületesen, hogy “Ne ölj!” – oké, ez menni fog, ezzel nem lesz gond.

Mondjuk azt, hogy “Atyádat és Anyádat tiszteld”. Ez nem csak annyiból áll, hogy nem szemtelenkedsz. Ennél sokkal többről van szó. Ahogy egyre idősebb leszel, a szüleidet is másképp látod majd. Eljön majd az az idő, mikor felül tudsz kerekedni azon, hogy te vagy a gyerek, és teljes egészében tudod őket szemlélni a hibáikkal, a szeretetükkel, az elrontott döntéseikkel együtt. Már érzed, hogy van, amit másképp szeretnél, van amiért örökre hálás leszel, van amit csak most értettél meg az életükben. Ez egyfajta bölcsesség, de egyben megtanít arra, hogy tudj alázatos lenni. Tudj csendben maradni, tudj engedni, tudj elnéző és megértő lenni szüleiddel szemben. Még akkor is, ha tényleg neked van igazad.

Hidd el, nekik éppolyan nehéz utadra bocsátani téged, mint amennyire úgy érzed, hogy mindenben korlátoznak. Mindenki. Az egész világ.

Tudod mi lesz a legfurcsább az egészben? Hogy mikor ténylegesen meglátod, átérzed, megteszed mindezt, nem úgy fogod érezni, hogy te vagy a csatavesztett, aki alul maradt; hanem meg fogod tapasztalniIsten végtelen szelídségét, és érezni fogod, hogy Isten megerősít a hitedben, és hogy egy lépéssel közelebb kerültél Őhozzá.

Így gondold át azt is, hogy mit jelent számodra a “ne paráználkodj”.
Nem véletlenül nem ezt fejtettem ki részletesen. Vagy azt gondolod, hogy hát 10-ből 9 megy, ez az egy meg… hát a mai világban…?! Ezt már úgysem tartja senki. Körbenézel a barátaid között és… tényleg úgy tűnik, hogy ebben neked van igazad.

De tedd a szívedre a kezed: valóban elhiszed, hogy Isten minden szavával, minden tanításával a te javadra törekedett? Tényleg hiszel ebben? Mert ha igen, el kell hinned, hogy a paráznaság tiltására is oka volt. Írtak erről a témáról már nagyon sokan, nálam sokkal okosabbak és rátermettebbek. Egy külön posztot megtöltene ennek a magyarázata. De itt van az a pont, ami után már te jössz. Dönts. Egyedül dönts. Gondold végig. Imádkozz. Beszélgess az Úristennel. Tárd elé a kérdéseid, a kételyeid. Helyezd a kezébe az életed.

Talán ez a legnehezebb döntések egyike: Isten kezébe tenni az életed. Mindenestül.

Eltelnek a tizen-évek, és jönnek a huszon-évek. Ennek is van valakije, az is összeházasodik ezzel. Ráadásul azon kapod magad, hogy mindenki teljesen ellentmondásosan nyilatkozik a környezetedben a párválasztásról. Előbb jön a “Csak tanuljál!” aztán jön az “Ó, ráérsz még!” majd néhány év múlva kezdenek szivárognia a sovány vigasznak szánt “Nem baj, nem kell azt elkapkodni. Úgyis olyan későn házasodnak mostanában!” meg a “Most tanuljál, mert ha családod lesz már úgysem tudsz”…és a többi.

Közben meg vizsgázol, tanulsz, dolgozol, próbálsz szórakozni is, otthon is megfelelni, mert hogy most meg az a baj, hogy alig vagy otthon, és néha kapsz egy-egy esküvői meghívót… “Hihetetlen, ezek is összeházasodnak? Itt meg már jön a gyerek? Nekem meg még senkim? Vagy aki van: az meg inkább “hagyjuk”. “

Ebben az időszakban előbb-utóbb mindenki felteszi magának a kérdést: Vajon nekem is megvan valahol a másik felem? Mi lesz, ha én egyedül maradok?

Tényleg, mi lesz? Bele tudnál nyugodni ebbe, ha mindennél jobban vágysz egy családra, gyerekekre, hogy Isten más utat jelölt ki számodra? El tudnád fogadni? Bele tudod tenni a kis életed az ő kezébe, és rá tudod magad bízni teljesen? Ugye, hogy ez az egyik legnehezebb döntés?!

Ilyen, és ezekhez hasonló kérdésekre kell megtalálnod a választ. A saját válaszaid. El kell döntened, hogy te hogy vélekedsz erről. S közben mész az úton előre.

Rengeteget utaztam, gyalogoltam ebben az időszakban. Cipeltem a táskámat, rugdostam a köveket az úton, és az élet nagy kérdéseiről beszélgettem az Úristennel. Néha sírva, néha őszintén megmondva, hogy “én ezt nem szeretném” és hogy “én ezt nem fogom tudni végigcsinálni”, néha a lábam lógatva ülve a falon, vagy betérve egy templomba. És mikor végül ki tudtam mondani, hogy “ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te” úgy éreztem, hogy végleg hatalmas távolságba sodródtam attól, amit szerettem volna, amiről úgy véltem, hogy boldoggá tenne, ami után vágyódtam. Úgy éreztem, hogy ott állok a szakadék szélén, és ezzel a kimondott mondattal most leléptem az utolsó stabil pontról. Léptem és nem tudtam, mi jön: zuhanás? sötétség? magány? elkap valaki az alján?

Látod, én sem tudom elég jól leírni, de valami olyasmi történt mintha Isten tenyerébe léptem volna. Eltűnt a szakadék, eloszlott a sötétség.
Ekkor és ezzel kerültem a legközelebb mindenhez és mindenkihez, aki most a legfontosabb az életemben.

Azt hiszem ezek a döntések, ezek a vívódások nagyon kellettek. Ezek által a Noés színezőktől eljutottam egy valós Istenkapcsolatba. Mikor aztán összehozott az élet azzal, aki mellett igent mondtam, akkora a kavargó kérdés áradatból egy letisztult, kitisztult és körvonalazódott élet-út lett.
Ezen az új úton pedig hárman indultunk meg: az Úristen, jómagam és az az ember, akivel új, közös utakat kellett bejárni, míg a házasságig eljutottunk.

Kedves Ilka

hirdetés