Időről-időre felmerül a kérdés (legutóbb a római családszinódus kapcsán), hogy haladva a korral, az egyház megengedi-e “végre” a válást? Nem tudom mennyire jelentene ez haladást, és természetesen egyáltalán nem tisztem nyilatkozni a tanítóhivatal nevében, azonban arra gondoltam, hogy írok egy posztot arról, hogy mit tanít ebben a kérdésben a Szentírás. Végső soron keresztények esetében ez sem egy utolsó szempont.
A belvárosi templomban véget ér a prédikáció, ki örömmel, ki megkönnyebbülve ad hálát Istennek, miközben nagy igyekezettel ülésből feltápászkodik, hogy csak úgy belereccsennek a padok. Aki volt már misén tudja, hogy ezt követően jön a hitünk megvallása, itt erősítjük meg a mi legfontosabb értékeinket, gyönyörű és súlyos téttel bíró mondatokat elmondva.
Fontos tisztáznunk, hogy mi nem a kereszténység — annak érdekében, hogy megláthassuk, eddig helyesen éltük-e meg a hitünket. Ebben segíthet az a 9 szempont, melyet Brian Orme, a ChurchLeaders.com weboldal rendszeres szerzője megfogalmazott. A hozzájuk fűzött kommentárt – csakúgy mint az egész cikket – az Infaustus blog jelentette meg.
A Pew Kutatóintézet (Pew Research Center) azt vizsgálta a közelmúltban, hogyan hat a vallás az amerikai lakosság mindennapi életére.
Középkori, lejárt lemez, régi, letűnt, ósdi, idejétmúlt. Ha összeszámolnám, hányszor vágták már a fejemhez ezeket a jelzőket Istennel, valamint a kereszténységgel kapcsolatban, akkor lehet magam is sokkot kapnék.
Modern világunkban a személyes boldogság kérdése igen meghatározó, talán jobban, mint eddig bármikor. Határaink egyre inkább kitolódnak, napról napra kevesebb dolog számít nem helyénvalónak, cikinek, netán elítélendőnek, mondván, „ha ő ettől boldog, hadd csinálja”. Erre az Egyház válasza az szokott lenni, hogy az igazi boldogságot keresztényként élhetjük meg. Igaz-e ez?
Hol tart a cigányság társadalmi integrációja? Mik az eredmények? Mi a kulcs a megoldáshoz? Mennyire ismerjük cigány nemzettársinkat? És mi a hétköznapi ember felelőssége? Erről beszélgettünk Székely János püspök atyával, aki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, valamint a cigánypasztoráció felelőse a Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából.
Miről lehet bennünket keresztényeket megismerni? Mások vagyunk, mint a nem keresztények? Van valami különleges ismertetőjelünk? Kéne, hogy legyen? Úgy érzem, sokszor rossz oldalról közelítjük meg ezeket a kérdéseket. Ha elsajátítanánk egy új szemléletet ezzel kapcsolatban, sokkal szabadabban és hitelesebben élhetnénk keresztényként a világban.