A katolikus egyház a mai napon, augusztus 11-én emlékezik meg egy igen nagy szentjéről, Assisi Szent Kláráról, aki a klarisszák rendjének alapítója.

A katolikus egyház a mai napon, augusztus 11-én emlékezik meg egy igen nagy szentjéről, Assisi Szent Kláráról, aki a klarisszák rendjének alapítója.

Várszegi Asztrik megnyitotta az apátság kapuit a menekültek előtt. A hvg-nek adott interjújában a mai keresztény Európa létezését kérdőjelezi meg, a kultúrák együttélését pedig a történelemmel hozza párhuzamba. A teljes beszélgetés a hvg.hu-n olvasható.

Sokan kopaszodnak mostanában a rengeteg fejvakarástól, amire Ferenc pápa kijelentései miatt vetemednek. A pápa a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról hazafelé menet a legnyíltabban feltett kérdésre, miszerint miért is nem emlegeti az iszlámot a terrorizmus vonatkozásában, azt felelte, hogy azért, mert sok a bűncselekményeket elkövető rossz katolikus is, minden vallásnak megvannak a maga fundamentalistái, s az iszlám nem okolható a nevében elkövetett terrorizmusért, aminek leginkább a személytelen gazdaság és a szegénység az oka. Szilvay Gergelynek a Mandineren megjelent véleményéből közlünk részleteket.

A kereszténység hatalmas múlttal rendelkezik, így nem csoda, hogy az emberekben keverednek a különféle ismeretek, tévhitek, félinformációk. Azonban nagy hiba, ha ezeknek nem nézünk utána, külső szemlélőként hangosan ítélkezünk és olyan dolgokat állítunk a keresztény emberekről, amik egyáltalán nem állják meg a helyüket! Ebben az írásban megpróbáltam pár tévedést összeszedni és válaszolni rájuk.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy miket lehet tenni ahelyett, hogy a telefonunkat használnánk. Jó, jó, azok is jó ötletek voltak, de manapság teljesen elképzelhetetlen telefon és internet nélkül élni. A statisztikák szerint Magyarországon több mint 12 millió mobil előfizetést regisztrálnak összesen, és 2015 második negyedévében 44%-kal haladta meg a mobilhálózat adatforgalma az egy évvel korábbit.
Szóval a számokból és saját tapasztalatunkból is levonhatjuk: tényleg nagyon sok időt töltünk nyomkodással, online világban, különféle cset platformokon kommunikálással.
De hogy használhatjuk keresztényként ehelyett (vagy mindemellett) jól a modern technológia által nyújtott lehetőségeket? Lássunk néhány ötletet!

Időről-időre felmerül a kérdés (legutóbb a római családszinódus kapcsán), hogy haladva a korral, az egyház megengedi-e “végre” a válást? Nem tudom mennyire jelentene ez haladást, és természetesen egyáltalán nem tisztem nyilatkozni a tanítóhivatal nevében, azonban arra gondoltam, hogy írok egy posztot arról, hogy mit tanít ebben a kérdésben a Szentírás. Végső soron keresztények esetében ez sem egy utolsó szempont.

A belvárosi templomban véget ér a prédikáció, ki örömmel, ki megkönnyebbülve ad hálát Istennek, miközben nagy igyekezettel ülésből feltápászkodik, hogy csak úgy belereccsennek a padok. Aki volt már misén tudja, hogy ezt követően jön a hitünk megvallása, itt erősítjük meg a mi legfontosabb értékeinket, gyönyörű és súlyos téttel bíró mondatokat elmondva.

Fontos tisztáznunk, hogy mi nem a kereszténység — annak érdekében, hogy megláthassuk, eddig helyesen éltük-e meg a hitünket. Ebben segíthet az a 9 szempont, melyet Brian Orme, a ChurchLeaders.com weboldal rendszeres szerzője megfogalmazott. A hozzájuk fűzött kommentárt – csakúgy mint az egész cikket – az Infaustus blog jelentette meg.
