„Isten nem követel tőlünk semmit: egyszerűen csak minket szeretne” – mondta egyszer C. S. Lewis, a Narnia krónikájának írója. Sokszor feljön bennem ez az idézet, talán nem véletlenül: magam is küzdök azzal, hogy az egyébként teljesítményhajhász énemet elengedjem, Istennek adjam és csak hagyjam magam szeretni.
Régebben féltem a száraz lelki időszakoktól. Bár utólag általában láttam a mélypontok értelmét, de ez a hullámvölgyek közben előre nem vigasztalt. Aztán ahogy egyre több, hosszabb-rövidebb lelki szárazságon voltam túl, rá kellett jönnöm, hogy a lényegen nem változtat, hogy éppen tüzes vagy száraz időszakot élek-e meg. El is mondom, hogy miért gondolom így!
Két jelentős ok is van, amiért a keresztények nem hagyhatják figyelmen kívül a Bibliának ezeket a sokszor nehezebb részeit.
Lehet, hogy épp tűzpróbában vagy – egy olyan helyzetben, amit nem tudsz irányítani. Nem érted, miért kell ennyi ideig tartania. Várod, hogy tisztuljon már a kép. Nem vagy egyedül: én is voltam hasonló helyzetben, nem is egyszer, Isten pedig újra és újra megszabadított, így mélyebb szinten ismerhettem meg a kegyelmét és szeretetét, mintha nem formált volna a Fazekas. Ezek az élmények ihlették a verset.
Türelmetlen ember vagyok, amióta csak az eszemet tudom. Ez egy olyan tulajdonság, ami miatt nehezen tudom átadni az irányítást Istennek. Amellett, hogy folyamatosan sürgetem, még kegyesen fel is ajánlom neki, hogy: Majd én megoldom, ne aggódj, innentől átveszem! Az is lehet, hogy nem hallottad meg az imádságomat…
A keresztény hitben nevelkedésnek hátránya, hogy mindent természetesnek veszünk. Unásig hallottuk már ugyanazokat a verseket, értelmük talán el sem hatolt a tudatunkig, a szívünkig. Megszoktuk, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért is, hogy van örök élet, és feltámadás. A megtéréskor ezek tudatosulnak, rádöbbenünk a saját bűneinkre, és a kereszt értelmére. Elfogadjuk ésszel is, hittel is, de könnyű visszacsúszni a megszokott vallásosságba.
A modern ember nehezen birkózik meg a halál gondolatával. De keresztényként hogyan gondolkozzunk erről? Rövid gondolatok hívő szemszögből.
Mikor mindenfélét mesélek barátoknak társaságban, sokszor szoktam azzal a képpel élni, hogy „megérint az Isten ujja”.
A húsvét előtti három hétben szeretnénk benneteket végigvezetni egy úton, amelyen szembe tudunk nézni a bűneinkkel, hogy a végén, húsvértra, valóban megérkezhessünk Jézus lába elé. Az úton Balicza Iván evangélikus lelkész van a segítségünkre, aki négy részből álló sorozatában végigjárja a bűntől a bűnbocsánatig tartó utat. A második rész a számonkérésről szól, hiszen „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5,10)