2020. 09. 03.

Váratlanul jött kegyelem

Megható történetet osztott meg a közösségi médiában az amerikai Jordan Raye Finch. Bejegyzését egy nap alatt tizenegyezernél is többen kedvelték és majdnem kétezren osztották meg. Néha a legváratlanabb helyeken csodálkozunk rá Isten alapvető igazságaira.

A párom Collin látta meg ezt a tárgyat, amikor a Hobby Lobby boltjában nézelődtünk. Megtetszett neki és kikérte róla az én véleményemet is.

Csak ennyit mondtam: „Hát, ez törött.”

A törött dísztárgy, amelyen csak annyi olvasható, hogy kegyelem. Forrás: Love What Matters/Facebook

Mivel törött volt, a kis dísztárgy meglehetősen le volt árazva, ezért elkezdtem keresni azokat, amelyek épek voltak.

Erre Collin megszólalt: „De éppen ez a lényeg. Mi vagyunk azok, akik meg vannak törve, de aztán jön a kegyelem.” 

Úgy döntöttünk, hogy megvesszük és a pénztár felé vettük az irányt, ahol az eladónő megszólalt: „Ó, ez törött.”

Mire elszoruló torokkal csak annyit tudtam válaszolni: „Igen, akárcsak mi.” 
Összetört emberek vagyunk, akiket megment a tökéletes Megváltónknak kegyelemmel teljes önfeláldozása. Bocsássátok meg nekem, de ezen a ponton már patakokban folynak a könnyeim. 

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9) 

Forrás: Jordan Raye Finch/Love What Matters

Borítókép: Love What Matters/Facebook

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás