#csakegygondolat, Szilágyi Anna

Kilépni a teljesítmény bűvköréből: amikor csak hagyod magad szeretni

“Isten nem követel tőlünk semmit: egyszerűen csak minket szeretne” – mondta egyszer C. S. Lewis, a Narnia krónikájának írója. Sokszor feljön bennem ez az idézet, talán nem véletlenül: magam is küzdök azzal, hogy az egyébként teljesítményhajhász énemet elengedjem, Istennek adjam és csak hagyjam magam szeretni.

Hányszor és hányszor futottam bele ugyanabba, és ma is épp rajtakaptam magam: teljesítményként fogom fel a hitem. És csodálkozom, miért olyan nehéz leülni imádkozni… Az lenne furcsa, ha könnyű lenne, miközben tele vagyok elvárásokkal magam felé. Elvárások arról, hogy hogyan kell imádkozni, milyen szavakat használok (választékos legyen ám és pontosan értse Isten, hogy miről beszélek!), mennyi igét olvasok (minél több, annál jobb ugyebár), mennyire koherens a napi szellemi táplálékom, hallom-e Őt, érzem-e a jelenlétét stb. A lista nagyon-nagyon hosszúra tud nyúlni.
Ha csak egy kicsit megállok, végre megkérdezhetem magamtól: biztos ez az, ami kell?

Biztos az Ő elvárásai ezek? Nemcsak az enyémek, amiket rávetítek?

Nem lehet, hogy sokkal inkább a Vele való mély és minden megfelelési kényszertől mentes szerelemre vágyom?
Ő elsősorban a legjobb barátom/vőlegényem/hozzám legközelebb álló, engem legjobban ismerő, legjobban szerető személy, és csak másodsorban a főnököm!

hirdetés

Ő arra vágyik, hogy neki adjam a szívem teljesen.

Nem arra, hogy meneküljek előle, félve az elvárásoktól. Nem arra, hogy éjt nappallá téve szolgáljak. Nem arra, hogy tökéletes imákat mondjak.
Ja, hogy azért küldte el Jézust, hogy ne a törvény alatt éljek, hanem szabad legyek? Hogy mély meggyőződésem lehessen:

AZÉRT SZERET, AKI VAGYOK, nem azért amit teszek vagy nem teszek.

Jó újra felismerni ezt. Sőt, kiakadni: ez botrány! Botrány, de igaz.
Ez az egyre szabadabb szerelem Vele.

 

Kép: pixabay.com

Még nem érkezett hozzászólás