Az újra súlyosbodó járványhelyzet miatt több felekezet is korlátozásokat jelentett be. Összegeztük, hogy hol kell szigorításokra számítani november 1-jétől.
járványhelyzet
A járványügyi helyzet javulásával július 4-étől új szabályok lépnek életbe a római katolikus egyházban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményét változtatás nélkül közöljük.
Az utóbbi időszakban rengetegen hozzászokhattak az otthoni, ráadásul online tanuláshoz. Ez pedig a gyerekeknek és a szülőknek is nagy kihívást jelent. Az Aleteia keresztény honlapon az egyik anyuka remek tippeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, ha mégis egy kis szünetre vágynánk az online iskolában.
Mint ahogy ma mi is beszámoltunk róla, a Magyar Katolikus Püsköki Konferencia közleményében jelezte, hogy a templomok nem zárnak be, de a nyilvános istentiszteletekről az illetékes ordinárius rendelkezhet. A Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében bejelentették, hogy március 8-tól szünetelnek a nyilvános misék. Az ezzel kapcsolatos közleményt változtatás nélkül közöljük.
Közleményben tájékoztatta a híveket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amelyben elmondta, hogy várhatóan holnap születhet döntés az új rendelkezésekről.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia őszi rendes tanácskozásán fontos járványügyi szabályokról döntött. Tóth Tamás, az MKPK titkára a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, nem tervezik a katolikus templomok bezárását és változik a mise szövege.
A Magyarországi Evangélikus Egyház az aktuális járványügyi helyzethez alkalmazkodva ajánlásokat fogalmazott meg a gyülekezeteknek. A Püspöki Tanács levelét az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.
Aki követi a híreket, az napról napra olvashatja, hogy egyre több ország jelenti be, mikor nyitja meg a koronavírus-járvány következtében bezárt határait. A korlátozások folyamatos feloldásával a mi határaink is megnyílnak a hétköznapokban. De vajon lelkünk határait is megnyitjuk Isten felé?
Bár több helyszínen már a hét folyamán tartottak nyilvános szentmiséket, míg sok helyen továbbra is online misékkel kell beérniük a híveknek, mégis ez lesz az első vasárnap, hogy az ország egy részén újra megtelhetnek a templomok. Ez azonban más lesz, mint a járvány előtt volt, így kettős érzések kavarognak most bennem.
Nagyjából másfél hónap után jövő héten újból lehetnek nyilvános szentmisék, amelyről már több egyházmegye is döntött. Van, ahol ezekre a szertartásokra csak szabadtéren kerülhet sor, míg máshol maradnak az online misék.