2021. 03. 05.

Már van olyan egyházmegye, amely felfüggeszti a nyilvános miséket

Mint ahogy ma mi is beszámoltunk róla, a Magyar Katolikus Püsköki Konferencia közleményében jelezte, hogy a templomok nem zárnak be, de a nyilvános istentiszteletekről az illetékes ordinárius rendelkezhet. A Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében bejelentették, hogy március 8-tól szünetelnek a nyilvános misék. Az ezzel kapcsolatos közleményt változtatás nélkül közöljük.

“Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében – a püspöki konferencia irányelvein túlmenően – az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezések lépnek életbe:

  1. A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárnunk, ezért

    a nyilvános istentiszteletek 2021. március 8., hétfőtől az egyházmegye egész területén szünetelnek.

    Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden, maximum 50 fő részvételével lehet megtartani, hacsak a hatóságok ennél kisebb létszámot nem írnak elő.

  2. A már felvett miseszándékok, sine populo módon engedélyezetten elvégezhetők vagy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében áthelyezhetők (CIC 1309. k.). A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról az interneten vagy a tömegtájékoztatás eszközein kapcsolódjanak be a szent cselekményekbe.
  3. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentést jelen rendelkezéssel minden hívőnek visszavonásig megadom.
  4. A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami és egyházi járványügyi előírásokat. A rendkívüli helyzetre való tekintettel – szintén visszavonásig, azonnali hatállyal – lehetővé tesszük az általános feloldozás megadását a szokásos feltételekkel.
  5. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.
  6. A tavaszi bérmálásokról és a nagyheti szertartásokról később történik intézkedés.

Budapest, 2021. 03. 05.

Erdő Péter

hirdetés

bíboros, prímás, érsek”

Forrás: Facebook / Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Borítókép - Fotó: Horia Vlad Bogdan | Dreamstime.com
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás