Magamon is tapasztaltam sokszor, hogy ima közben ide-oda csaponganak a gondolataim. Nem arra gondolok, hogy hirtelen az almáspite receptjén kezdtem gondolkodni, de kéréseim és örömeim rendezetlenül, összevissza törtek fel belőlem. Bár Isten biztosan ezt is megértette, én már kevésbé tudtam később felidézni, mikről is beszélgettem az Úrral. Az utóbbi időben viszont sikerült némikepp renedezttebben imádkoznom, ami nem várt békét eredményezett bennem.
Hányszor jártál úgy, este lefekvéskor, hogy rádöbbentél, nem is töltöttél még igazi minőségi időt Istennel? Akkor pedig már fáradt voltál és inkább bevackoltad magad az ágyba és egy gyors fohász vagy hálaadás után már aludtál is. Ha előfordult már párszor, akkor ez az imatipp ma reggel most neked szól.
Mostanában nagyon besűrűsödött az életem, nem jut elég időm azokra a dologokra, melyekre igazán szeretném. Ezek közé tartozik a főzés, az olvasás, a kirándulás, de az ima is.
Az Isten nem egy elvont gondolat, nem egy idea, nem egy hangzatos legenda, hanem egy személy, aki személyesen akar kapcsolatban lenni veled. Pedig az Isten az Isten, az ember pedig, akárhogy is, de csak ember. Isten mégis úgy döntött, hogy megengedi az embernek, hogy amennyire a földi keretek között tudja, megismerje Őt, személyes kapcsolatba lépjen és kommunikáljon Vele, az Élő Úrral, a Mindenható Istennel, aki volt és aki van, és aki eljövendő.
„Majd imádkozom érted!” – szól a keresztény szállóige a „Gondolok rád!” helyett. Egy időben én is könnyen szórtam az ilyen ígéreteket, míg rá nem döbbentem, hogy szinte soha nem tartom meg őket.