Az Isten nem egy elvont gondolat, nem egy idea, nem egy hangzatos legenda, hanem egy személy, aki személyesen akar kapcsolatban lenni veled. Pedig az Isten az Isten, az ember pedig, akárhogy is, de csak ember. Isten mégis úgy döntött, hogy megengedi az embernek, hogy amennyire a földi keretek között tudja, megismerje Őt, személyes kapcsolatba lépjen és kommunikáljon Vele, az Élő Úrral, a Mindenható Istennel, aki volt és aki van, és aki eljövendő.
Ez egyrészről nagyon megtisztelő, másrészről viszont olyan nagy falat! Amikor leülünk imádkozni gyakran nem érezzük azt, hogy kommunikálunk, vagy közös időt töltünk valakivel. Sokszor egyedül érezzük magunkat a szobánkban, itt a földön, és minden olyan valóságosnak és igazinak tűnik, csak az Isten nem.
Tudod mi van? Nem baj! Szerintem senki nem képes állandóan felfogni, mekkora ajándék az Isten megismerhetősége, ez normális. Nem kell arra számítani, hogy minden imánkban feltétlen érezni fogjuk a jelenlétét, nem is erre megy ki a játék. De van egy dolog, ami nekem alapjaiban változtatta meg az Istennel való kommunikációmat. Ez pedig az a pillanat volt, amikor elkezdtem hozzá hangosan beszélni, pont úgy, ahogyan egy személyhez beszélnék, aki jelen van a helyiségben. Számomra ezáltal hirtelen felfoghatóbbá válik a valóság: hogy az Isten tényleg ott van a szobámban és figyel arra, amit mondok!
hirdetésIsten minden egyes alkalommal megteszi a trónja és a szobád közötti utat, hogy figyeljen arra, amit neki mondasz! És persze Ő hallja akkor is, ha nem mondod ki hangosan. Ez nem neki segítség, hanem nekünk, hiszen az imára sem neki van szüksége, hanem nekünk.
Kunszabó Eszter
(fotó: unsplash.com)
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
2 hozzászólás
Szép napot!
“Ez nem neki segítség, hanem nekünk, hiszen az imára sem neki van szüksége, hanem nekünk.” Tökéletes észrevétel! Olyan,mint egy korábbi cikkben az .”Isten nem követel tőlünk semmit” Szerintem jó lenne e logika alapján végigmenni egy csomó elképzelésen.Előfordulhat,hogy rájövünk nem is neki fontos bizonyos megállapítások,hanem mi nem tudunk elrugaszkodni magunktól.Érdekes,hogy mért jövünk rá bizonyos dolgokra és másokra mért nem.Pedig nagyon egyszerű lenne.Mindnek ez az (egyik) alapja.Azaz nem mindig az számít,hogy vannak a dolgok,hanem az,hogyan jó nekünk.Ez bizonyos fokig önzőség,de én inkább emberibbnek gondolom.Persze attól még tisztában lehetünk az igazsággal.Hihetetlen jó gondolat,megmutatja milyenek vagyunk valójában és azt mennyire vagyunk fontosabbak Istennél mi magunk.Véleményem az,hogy ha lehántjuk az elképzeléseinket Istenről,akkor fogjuk Őt valójában látni.Bár ezeket korábban is írtam,azért szerintem sokkal jobb ha olyantól is olvassátok,akit ismertek . Még egyszer:egészen eddig csak a véleményem olvastátok erről arról,örülök,hogy egyre többször csatlakozik valaki hozzám.nagyon fontosak ezek a kijelentések,mert óriási lépéssel közeledünk ahhoz,hogy megértsük Istent!
Kellemes napot!
Helló!
“Isten minden egyes alkalommal megteszi a trónja és a szobád közötti utat, ” Milyen fura! Istent egy trónon elképzelni.Gondolom a trón mint szimbólum jött ide,mert hisz számunkra a királyok a legnagyobb hatalommal rendelkező emberek (voltak) kik trónon ültek.(ez nem gúny volt!!) Ilyesmi cicomára szerintem csak nekünk van szükségünk.Véleményem az,hogy aki mindent birtokol (igen Ő),annak nincs szüksége trónra.Ahogy a korábban idézet gondolat kifejti:”s(N)em neki van szüksége, hanem nekünk ” Tovább gondolva,elméláztam azon,mért úgy képzeljük el Istent,ahogy.Mért használunk ilyen kifejezést,mint “trón”? Néha olyan érzésem van,hogy direkt magasztaljuk fel őt,mintha azt hinnénk,hogy szüksége lenne rá.Persze tudom,hogy az egyház szóvilága és a hétköznapi nyelv köszönő viszonyban sem vannak olykor,de akkor is.Egy általam nagyra tartott ember mondta,”lassan egy tolmács kell a két közösségnek,hogy megértse egymást.” (néha írom kit idézek,de nem szeretem mert lényegtelen ki mondta,hogy ne befolyásoljon. Ja,és én nem idézem magamat így, azt vállalom!!) De ez csak egy vélemény,akinek trón kell,képzelje nyugodtan oda. 🙂