Az ima néha csak monológnak tűnik, egy letudnivaló kötelességnek, de valójában Isten mindig ki akarja nyilatkoztatni magát nekünk. Íme néhány kérdés, amit imában az Úr elé vihetünk – és segíthet fellendíteni az Istennel való kapcsolatunk!

Az ima néha csak monológnak tűnik, egy letudnivaló kötelességnek, de valójában Isten mindig ki akarja nyilatkoztatni magát nekünk. Íme néhány kérdés, amit imában az Úr elé vihetünk – és segíthet fellendíteni az Istennel való kapcsolatunk!
Hányszor mondjuk magunknak azt egy teendőnkkel vagy éppen az imádkozással kapcsolatban, hogy „még van idő, ráér az”. Még ha ez igaz is, a halasztás helyett tegyük inkább első helyre Istent az életünkben, különösen az adventi előkészület alatt!
Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet egyértelműen jó vagy rossz választ sem adni. Ilyen a címben foglalt kérdés is, hiszen mindenki maga érzi, hogy tud a legjobban imádkozni. Viszont néha érdemes kicsit megállnunk és elgondolkodunk, hogy jól működik-e az imaéletünk, vagy esetleg érdemes jobban odafigyelnünk rá?
A hitben járó házaspárok számára már-már magától értetődő, hogy vasárnap lehetőség szerint együtt mennek el szentmisére – vagy épp istentiszteletre. Azoknál – így például nálunk is – akik még nem kötötték össze életüket, már közel sem ilyen egyértelmű a döntés, pedig hitéleti és párkapcsolati szempontból is ajánlott!
Először is leszögezném, hogy véleményem szerint a közösségi médiának, így például a Facebooknak is, sok előnye van, és sokszor megkönnyíti az életünket. Így most nem is annak előnyéről, illetve hátrányáról szeretnék írni, sokkal inkább arról, hogy hány felesleges percet vesz el az életemből, amit hasznosabban is tölthetnék…
Cikkek százai vagy talán ezrei szólnak az ima erejéről, az imádkozás módjairól, csodákról, amik ima hatására történtek. És tapasztaljuk a saját életünkben is: rövid fohász, reggeli/esti ima, imaböjtlánc, tized… . (Jó esetben) nagyon sokat imádkozunk.
Ferences templomunkban egyszer vendégmisézett egy jezsuita pap. Az ő gondolatai nyomán hónapokkal később végre megérett bennem, hogy tényleg miért a hitetlen Tamás az egyik legzseniálisabb szentünk.
Az élet nehéz, hát igen. Jézusé sem volt könnyű, gondolom tudjátok. Meg Jób sem volt mindig gondtalan és boldog. Lehetnek a keresztények szomorúak? Nem az van, hogy a mi életünk csak csupa áldás, és az Isten mindig velünk van? Hát nem, ha azt mondod, hogy mindig jól vagy, az nem lehet igaz!
A mai evangéliumban meghallgathattuk, ahogy Jézus imádkozni tanítja a tanítványokat. De miért? Mert megkérték rá! Fontos volt nekik is az ima, de azt tapasztalták, hogy itt még van mit fejlődni. Ma a Városmajori Jézus Szíve templomban elhangzott reggeli prédikációt tolmácsoljuk nektek, amely három aspektusból vizsgálja meg az imádság kérdést: Mit és hogyan imádkozzunk, mennyit imádkozzunk, és milyen „eredményre” számíthatunk?
Az imádság egy hatalmas ajándék. Gondoljatok csak bele: lehetőségünk van kapcsolatba lépni azzal, aki öröktől fogva él, aki teremtette az egész világot, és aki a legjobban ismer bennünket… Összegyűjtöttem 5+1 olyan dolgot, ami gyakran felmerül, és talán jó tisztázni az imádsággal kapcsolatban.