Sokszor érkeztem meg úgy a nagyszombati vigíliára, hogy most bizony egy jó hosszú szentmise vár majd ránk. Mégis, már gyerekként éreztem, hogy nem csak a hosszúsága miatt különös ez az este. Felnőttként pedig kifejezetten érzem, hogy mennyi ajándéka van az év leggyönyörűbb éjszakájának.
Az emberek különleges figyelmet szentelnek haldokló hozzátartozóik utolsó szavainak. A halálos ágyon elhangzott utolsó kijelentések mintegy végrendeletként, egy tartalmas élet lezárásaként is értelmezhetők. Ettől még fontosabbak Jézus kereszten elhangzott utolsó szavai, melyek nem csak saját életét zárták le itt a földön, hanem az utunkat is kijelölték Isten országába.
Húsvét történései számomra mindig titokzatosak voltak, kicsit megfoghatatlanok és távoliak. Jól megtanultam a hittanórák anyagát, olvastam a Bibliát is rendesen, mégsem hatolt igazán a szívemig, mit is tett valójában Krisztus nagypénteken. Hatalmas öröm volt bennem mindig is a megváltás miatt, de csak ésszel fogtam fel a dolog jelentőségét. Egészen mostanáig.
A Notre Dame katedrálisának tüzéről rengeteg fotót osztottak meg, de kevesebbekhez jutott el az a fotó, amelyet az eloltás után közvetlenül készítettek – valószínűleg egy tűzoltó. Forintos Bence munkatársunk figyelmét nem kerülte el a megrendítő kép.
Krisztus feltámadt! De hisz ez óriási hír! Nem is igazán lehetne ezt elégszer elmondani, mert amikor az ember megérti ennek az üzenetnek a fontosságát, akkor kedve támad egész álló nap csak ezt szajkózni, mintha nem is lenne jobb dolga. De, akkor miért nem éri el mindig ugyanazt a hatást bennünk?
Ha rájövünk, hogy a legfontosabb másokét élni, az élet egészen új minőségét fogjuk megtapasztalni – mondja a 777-nek Fábry Kornél atya. Beszélgetés a feltámadás bizonyságáról, a spirituális erőtérről, az igazi szépségről és az Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről.
A Spanyol Védelmi Minisztérium megerősítette a hírt: Nagyhéten félárbocra eresztik a spanyol zászlót minden katonai létesítményen – beleértve a madridi Védelmi Minisztériumot – Krisztus halálára emlékezve.
Reményik Sándor megrázó versében írja le a passió egyik kulcsszereplőjének a lelki küzdelmét.
Egy nagyon kedves ismerősömet megkérdeztem, hogy miről olvasna szívesen így Nagyhéten, közeledve a húsvéthoz. Azt válaszolta, hogy olyan keveset tud arról, hogy mi történik velünk, kispapokkal ilyenkor, ő igazán arra lenne kíváncsi. Meg kell, hogy valljam, ezt már többször is hallottam barátoktól, ismerősöktől. Megosztom hát a kedves olvasókkal, hogy mit is szoktunk ilyenkor csinálni.
A húsvét elképzelhetetlen lenne sonka, tojás, kalács, torma és a bárány nélkül. Elgondolkodtatok már azon, hogy miért ezek az ételek kerülnek az asztalra?