Bár az idei húsvéti vigília valóban nem a szokványos, de szerencsére az ünnepnek a lényege, a feltámadás ünneplése nem marad el. Bese Gergő atya gondolatai nagyszombatra.
A feltámadásról szóló evangélium azzal kezdődik, hogy az asszonyok a sírhoz mentek a szombatot követő nap hajnalán. Nem tudtak belenyugodni abba, hogy pénteken felületesen végezték el Jézus temetését. Ám a sír nyitva volt és a test eltűnt. Azonban az első rémületükben találkoztak egy angyallal, aki megszólította őket: „Ne féljetek!” (Mt 28,5), és meghagyja nekik, hogy vigyék el az örömhírt a tanítványoknak: „Feltámadt a halálból, és íme, előttetek megy Galileába” (28,7). Az asszonyok azon nyomban elfutnak, az úton azonban maga Jézus jön velük szemben, és azt mondja: „Ne féljetek, menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, ott majd viszontlátnak engem” (28,10).
Az angyalok feladata a jó hír átadása az Újszövetségben. Mária Názáretben, József álmában, az asszonyok pedig a sírnál találkoztak vele. Az örömhír közlése után következik a Jézussal való találkozás. A Feltámadott azt kéri a tanítványoktól, hogy térjenek vissza a forráshoz, a meghívásuk helyére: Galileába.
A tanítványok azonban már szétszóródtak, hitük összetört, úgy érezték mindennek vége. A Lelkükre sötétség szállott. Az asszonyok, azonban a feltámadás fényét hozták el, amely elnyomta a belső sötétséget. Szívük felpezsdült, újra találkozhatnak vele!
Galilea az első meghívás helye, azé a helyé, ahol minden elkezdődött. Visszatérni oda azt jelenti, hogy visszatérnek az első meghívás helyére. Jézus ott járt a tó partján, miközben a halászok hálóikat rendezgették. Meghívta őket, ők pedig mindent elhagytak, és azonnal követték (vö. Mt 4,18–22). Visszatérnek, hogy már a feltámadás titkával értelmezzék újra a három év történéseit: az igehirdetéseket, csodatételeket, a közösség létrejöttét.
hirdetésNekünk is meg van a saját Galileánk, ahol találkoztunk Jézussal. Lehet, hogy a keresztelő templomunk, a felnőtt megtérésünk helye az. Bárhol történjék is meg a meghívásunk, az a hely számunkra szent. Ahhoz az izzó ponthoz térünk vissza, ahol Isten kegyelme az út kezdetén megérintett engem. Abból a szikrából tudok tüzet gyújtani a mai nap számára, minden nap számára, hogy melegséget és fényt vigyek testvéreimnek.
A Galileába való visszatérés azt is jelenti, hogy megőrzöm szívemben ennek a meghívásnak az élő emlékezetét,
vagyis amikor Jézus ott járt az én utamon, irgalommal rám tekintett, és kérte, hogy kövessem; felidézem tehát annak a pillanatnak az emlékét, amikor az ő pillantása találkozott az enyémmel, amikor megéreztette velem, hogy szeret engem.
Ezen a csodálatos éjszakán tegyük fel magunknak a kérdést: Hol van az én Galileám? Visszatalálok oda? Vagy a 21. század bálványai elfelejtették már velem? Ma éjszaka szeretnék mindent eltörölni az életemből, ami elválaszt Krisztustól, szeretném újra átélni a vele való találkozást. Keljünk hát fel, és induljunk útra! Galilea bennünket is vár!
Bese Gergő atya
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás