A Kaposvári Egyházmegyében található Csákányban nyílt meg a Fazenda da Esperança közösség első magyarországi háza, ahová a gyógyulni vágyó szenvedélybetegeket várják. Az 1983-ban, Brazíliában indult közösség módszere különleges, mivel az ott szolgáló misszionáriusok együtt imádkoznak, főznek, dolgoznak a szenvedélybetegekkel, és nem a függőséget helyezik fókuszba, hanem az embert. A Fazenda da Esperança (Reménység Udvara) magyarországi háza Isten gondviseléséből Varga László püspök kezdeményezésére jött létre, az elindulásban pedig rengetegen nyújtottak és nyújtanak segítséget. Az otthon – melynek hivatalos megnyitóját június végén tartották – nemcsak a függőket, hanem minden odalátogatót reménnyel ajándékoz meg.
gyógyulás
Nemrég megjelent egy interjú a WMN Magazin Youtube-csatornáján, melyben D. Tóth Kriszta egy 32 éves nővel, Horváth Viktóriával beszélgetett, aki, mivel tinédzser korától kezdve tudta, hogy soha nem szeretne gyermekeket, így néhány hónappal ezelőtt sterilizáltatta magát Szlovákiában, mivel hazánkban erre nincs lehetőség. Az ő története sok gondolatot indított el bennem, legfőképp a női méltóság kapcsán.
Sokunk küzd önértékelési problémákkal. Elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, mélyen magunkévá tenni az érzést, hogy minden tulajdonságunkkal, jóval-rosszal együtt szerethetőek vagyunk, nem könnyű.
Gersei Csenge tanúságtételét az anorexiából való kigyógyulásáról már sokan hallhattátok. Mostani beszélgetésünk mégis sok újat hordoz magában, hiszen az évek során Csenge végzős pszichológus hallgató lett, folyamatosan jár egyéni terápiára, így betegségére jóval mélyebb rálátása van. Ma már tudja, hogy a testképzavar csak a “jéghegy csúcsa”, és sok minden vár felfedezésre a víz alatt. Milyen belső és külső tényezők juttatták el az anorexiához? Hogyan épült fel lelkileg? Hogy tudott újra kapcsolódni Istenhez? Őszinte beszélgetés Gersei Csengével.
Nagyné Végh Csengét fiatalkora óta érdekelte a szexualitás és a párkapcsolatok biblikus megközelítése. Sokat olvasott a témában, és saját megfogalmazása szerint a benne felgyülemlett gondolatok utat kerestek kifelé, ezért hozta létre az Egytestté Instagram-oldalt és az azonos nevet viselő YouTube-csatornát. Őt kérdeztük a pornó romboló hatásairól és a gyógyulás lehetséges útjairól.
Te vagy a Gyógyító címmel jelent meg Fridvalszki Gréta új videoklipje. A dal legfőbb üzenete, hogy tartsunk ki hitben, ha elcsüggedünk a régóta várt gyógyulás miatt – legyen az lelki vagy fizikai. Jézus képes új reményt adni, ha megfáradtunk!
Nem olyan régen egy kérdés érkezett hozzánk az Instagramon azzal kapcsolatban, hogy miként tudunk újra talpra állni egy nagy trauma után. Nehéz ebben a témában okosat és jót mondani. Azt viszont el tudom mondani, nekem mi segített, hogy egy-egy nehéz helyzetben felálljak.
Bő egy évvel ezelőtt megdöbbenve értesült róla a sportszerető közeg, hogy a női kosárlabda-válogatott egyik tehetségénél, Gereben Líviánál leukémiát diagnosztizáltak. A fiatal játékos azonban nem adta fel és ezen a héten már a válogatott munkájába is bekapcsolódhatott. Kitartása példaértékű lehet számunkra is.
Vajon miért nem olyan a mai egyház, mint amilyen az Apostolok Cselekedeteinek egyháza volt? Mi hiányzik ahhoz, hogy azt a dinamizmust, szellemi pezsgést, erőt, ami az első apostolokat jellemezte, mi is megtapasztaljuk és továbbadjuk? Miért nem olyan hatékony ma az evangelizáció, mint régen, és miért nincsenek csodák, melyek az ősegyházban mindennaposak voltak?
Képzel el, hogy veszel egy 25 cm hosszú kést, és a markolatáig a feleséged hátába döföd. Ha aztán elkezd sikoltozni a fájdalomtól és a döbbenettől, hogy te, a legjobb barátja, megkéselted őt, talán ezt mondod neki: „Sajnálom. – Felejtsd el, kérlek, mielőbb”? Miként gyógyulhat meg egy házasság, amelyet házasságtörés, pornográfia és egyéb szexuális bűnök tettek tönkre – válaszok keresztény szemszögből. A karizmatikus.hu-n megjelent cikkből közlünk részleteket.