2022. 09. 16.

“A fiatalok nagy százaléka azt gondolja, a pornó megbízható szexedukációs forrás” – interjú Nagyné Végh Csengével

Nagyné Végh Csengét fiatalkora óta érdekelte a szexualitás és a párkapcsolatok biblikus megközelítése. Sokat olvasott a témában, és saját megfogalmazása szerint a benne felgyülemlett gondolatok utat kerestek kifelé, ezért hozta létre az Egytestté Instagram-oldalt és az azonos nevet viselő YouTube-csatornát. Őt kérdeztük a pornó romboló hatásairól és a gyógyulás lehetséges útjairól.

Mi a vonzó a pornóban? Ki lehet-e azt jelenteni, hogy azok fogyasztanak pornót, akik valamilyen hiányt élnek meg?

Nem gondolom, hogy mindenképpen hiányról lenne szó. Több felmérésből kiderül, hogy a fiatalok egy elég jelentős része szexedukációként tekint a pornóra. Olvastam egy olyan kutatást, amelyben 14 és 21 év közötti fiatalok pornónézési szokásait vizsgálták, és azt találták, hogy míg a fiúk túlnyomó része örömforrásként tekint a pornóra, a lányok használati útmutatásként a férfiakhoz, a szexhez. A fiatalok nagyon nagy százaléka azt gondolja, hogy a pornó megbízható szexedukációs forrás. Olyan kutatásokat is tanulmányoztam, amelyek a pornóval való első találkozás időpontját kutatták; az átlagos életkor 11 év, a 14 éveseknek pedig már a 94 százaléka látott pornót. Ez valami elképesztő szám, ami az okostelefonok elterjedésének is köszönhető, hiszen általuk nagyon könnyen elérhetővé válnak ezek a tartalmak. Érdekes, hogy a pornóval való első találkozás ritkán történik szándékosan; a fiatalok nagyobb százaléka vagy véletlenül talál rá, vagy valaki más mutatja meg nekik. Viszont ez az első találkozás annyira erős hatást vált ki, hogy behúzza az embert.

Ismersz olyan kutatást, amely keresztények pornónézési szokásairól készült? Kíváncsi lennék, ez esetben mik a számadatok.

Abszolút nem jobbak. Egy 2014-ben, 388, magát keresztyénnek valló férfi körében készült felmérést hoznék ide. A 18 és 30 év közötti korosztály 77 százaléka vallott úgy, hogy minimum havonta néz pornót, 36 százalékuk napi szinten, és 32 százalék vallotta be, hogy függő. A 31 és 49 év közötti korosztály 77 százalékánál fordult elő a kérdőívezés előtti három hónapban, hogy a munkahelyén nézett pornót. 64 százalékuk minimum havonta néz, és 18 százalék nyilatkozott úgy, hogy függő. Egy másik kutatás szerint a házas férfiak 55 százaléka havonta néz, és 35 százalékuknak volt viszonya a házasságán kívül. Ami még megdöbbentőbb, hogy volt egy lelkipásztorokra vonatkozó statisztika is; közöttük 50 százalék fölött van a rendszeres pornófogyasztók aránya. Ezek amerikai kutatások, de nem gondolom, hogy nálunk más lenne a helyzet.

Két podcastet is készítettél a pornó témájában, amiben Annával elmondjátok, hogy a pornó nem jó forrása a szexedukációnak. Fejtsd ki kérlek, hogy mi a baj a pornóval!

Először is, nem valós képet fest a szexuális kapcsolatról. Híres pornó producerünknek, Kovinak volt egy mondása, miszerint a pornó mese felnőtteknek. Ez egy meglehetősen szépítő megfogalmazás. A pornó egy eredetileg szerető kapcsolatot, a szexet kontextusából teljesen kiragadva mutatja be, a résztvevők dehumanizálva vannak, a testrészeikre vannak redukálva. Ezenfelül nagyon nagy százalékban tartalmaz erőszakot, verbális vagy fizikai agressziót. Ez az agresszió nagyon gyakran a nők ellen irányul, és a nők vagy tűrik, vagy kérik, és még élvezik is az agressziót a jelenetekben, ami nyilvánvalóan teljesen torz kép.

Vannak olyan interjúk, melyekben pornószínészek és -színésznők elmondják, hogy a pornó nem szexedukációnak való, az csak egy fantázia, csak egy mese, ne vegye senki komolyan, ne akarja senki lemásolni. Sokszor elmondják, hogy ha a pornó mellé tennénk a megfelelő szexedukációt, akkor mindenki szépen el tudná választani a kettőt, és nem lenne gond. Nekem viszont az a meggyőződésem, hogy

nagyon mélyen hat az ember vágyaira, fantáziáira az, amit lát, főleg, ha rendszeresen fogyasztja, de még ha nem rendszeresen, akkor is.

Nem lehet csak úgy kognitívan elválasztani a kettőt. Az ember egyszerűen elkezd vágyni a látottakra, és a kutatások is abszolút ezt támasztják alá. Tinédzserekkel készítettek felmérést a szexuális életükről, és az egyik eredmény az volt, hogy a 16 és 21 év közötti fiatalok között teljesen normális az anális szex. A lányok 33 százaléka vett részt anális szexben, 50 százalékuk még 17 éves kora előtt megtapasztalta. A lányok 40 százalékának volt olyan élménye, hogy miközben aludtak, vagy nem voltak teljesen a tudatuknál, molesztálták őket. Ezek olyan dolgok, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a pornófogyasztással. A megkérdezett lányok 31 százaléka mondta azt, hogy volt szexuális kapcsolatuk anélkül, hogy akár csak egy csók is elcsattant volna a másik féllel. Olyan szinten el van választva a szex az érzelmi kapcsolódástól, hogy már csak pusztán az aktus marad.

Mondhatjuk azt, hogy ezek szélsőséges példák, mert tinikről van szó, akik nem keresztyének… de ha csak azokra gondolok, akik Instagramon megosztották velem a történetüket, ugyanez rajzolódik ki; nem tudjuk, hogy mi az az intimitás. Pedig a szex nem csak úgy magában van, hanem egy intim kapcsolatba kellene beágyazódnia. A pornófilmek teljesen a kielégülésre koncentrálnak, és nyilvánvalóan megjelenik ennek hatása a házaspárok szexuális életében. Nagyon sokszor fordul elő, hogy a férfiak nem tudják, hogyan közeledjenek a feleségükhöz.

Több kutatás szerint a pornófilmek 88 százaléka tartalmaz fizikai agressziót. Ha az utcán látunk bántalmazást, akkor azon minimum megrökönyödünk, és jó esetben közbelépünk, hívjuk a rendőrséget… A pornófilmek esetében miért válunk közömbössé az agresszióra?

Minél több pornót láttál, annál könnyebb hozzászokni. Lehet, hogy elsőre sokkol az erőszak. De hozzá lehet szokni. Aki ráfügg a pornóra, annak egyre emelkedik az ingerküszöbe, és egyre durvább jeleneteket hajlandó megnézni. Az egész odáig fajulhat, hogy megnéz olyan jeleneteket is, amelyekben nemi erőszak látható.

Láttam egy Ted Talkot, amelyben egy nő elmondta, hogy egy tinédzser fiú arról panaszkodott neki, hogy a barátnője nem ad ki olyan hangokat, mint amit a pornófilmekben hall a színésznőktől, és a fiú következtetése az volt, hogy „lehet, hogy fojtogatnom kéne, és akkor azt élvezné”. Az, hogy a lányokat szex közben megütik, a hajukat húzzák, fojtogatják, ma már teljesen mainstream. Több olyan cikket olvastam, amelyekben lányok arról számoltak be, hogy meg se kérdezik tőlük, hogy nekik valami belefér-e. Egyből ütik őket. Ez annyira elképzelhetetlen annak, aki szerető kapcsolatként képzeli el a szexuális együttlétet. De sajnos minél több pornót néz valaki, annál inkább hozzászokik ezekhez, és közben úgy van tálalva az agresszió, mint ami szexi, izgató. A pornó egyik legnagyobb káros hatása a sok közül, hogy devianciákat, szélsőséges viselkedésformákat tesz teljesen elfogadottá és széles körben elterjedté.

Hogyan hat a pornó a férfiakra, és hogyan a nőkre?

Rosszul hat az önértékelésre, izolálja az embert, motivációvesztetté teszi. Férfiak esetében a saját teljesítményükben való bizalmukat áshatja alá. Rá lehet keresni pornósztárok beszámolóira azzal kapcsolatban, hogyan vesznek fel egy-egy jelenetet. Egy 20 perces jelenetet órákon, vagy egy napon keresztül forgatnak, és közben többször megállnak pihenni, a szünet alatt a férfi szereplő önkielégítést végez, gyógyszereket vesz be, vagy injekciót kell neki beadni, hogy fennmaradjon az erekciója az egész forgatás alatt… ha egy férfi ezt nézi, csak annyit lát, hogy a pornószínész egyik pózból a másikba forgatja a nőt, és még mindig bírja. A saját teljesítményével kapcsolatban irreális elvárásai lesznek.

Nők esetében egyrészt a pornószínésznők kinézete okozhat önértékelési zavart, hiszen nekik tökéletes a testük – annak köszönhetően, hogy össze-vissza vannak plasztikázva. Másrészt pedig a jeleneteket látva azt gondolhatják, hogy valami baj van velük, mert ők azt nem élvezik, amit a pornófilmben látott nő igen. Nehézséget szülhet az is, hogy kifejezzék, mit nem szeretnének megcsinálni, mert a pornóból látottak miatt a párjuk elvárna tőlük bizonyos dolgokat.

A pornó mély elégedetlenséget okoz; hogy ha az ott látottakból tápláljuk a fantáziánkat, akkor a szexuális életünk soha nem lesz kielégítő, hiszen irreális dolgokat mutat be.

Hogyan hat a párkapcsolatra a pornófogyasztás? Legyen szó akár arról, hogy a pár egyik tagja a múltban nézett csak pornót, vagy jelenleg is aktív fogyasztó.

A házassági hűtlenség esélyét 300 százalékkal növeli a pornófogyasztás. Az amerikai válások 56 százalékában szerepel válóindokként a pornó. Személyesen is ismerek olyan párt, akik házasságukban küzdöttek a pornó rossz hatásaival. Volt olyan feleség – egy gyönyörű, fiatal nő – aki elmesélte nekem, hogy a férje egyáltalán nem érdeklődik iránta szexuálisan. Még csak öt éve voltak házasok. Az ő esetükben is kiderült, hogy a masszív pornóhasználat áll a szexuális érdektelenség hátterében. Merthogy

a férfiaknál lehet ilyen következmény is; nem érdeklődnek a partnerük iránt, mert sokkal egyszerűbb, sokkal gyorsabb a pornóhoz fordulni kielégülésért, hiszen nem kell foglalkozni a nők „ügyes-bajos” dolgaival.

Szélsőséges esetben a pornófogyasztás okozhat erekciós zavart is. Az utóbbi időben figyelték meg, hogy a fiatal, 30 év alatti férfiak egyre gyakrabban fordulnak erekciós zavarral orvoshoz, aminek semmilyen szervi oka nincs. Ilyenkor kiderül, hogy a pornóhasználat okozza a problémát. Ami jó hír, hogy a probléma megoldható azzal, ha az ember leáll a pornóhasználattal.

Az én korosztályom tinédzser korában már hozzáfért az internethez, a nálam fiatalabbak esetében ez hatványozottan érvényes. Egészen kicsi korunktól kezdve ki vagyunk téve a pornónak. Sokaknak a szexszel való első találkozást a pornó jelenti. Csak gondoljunk bele, hogy milyen szinten van a szexedukáció Magyarországon, hogy a szülők milyen valószínűséggel beszélgetnek a témáról a gyerekeikkel. Óriási az aránya azoknak a fiataloknak, akiknek vagy a kizárólagos, de legalábbis a legfontosabb edukációs forrásuk a pornó, és ez a fantáziájuk elsődleges formálója is. Ez azt jelenti, hogy még jóval azelőtt kezdi el a szexről való gondolkodásukat formálni a pornó, hogy ők maguktól megpróbálnának bármit kitalálni, összerakni. Ez egy rendkívül riasztó dolog, amivel mindenképp foglalkozni kell.

Akkor is foglalkozni kell a témával, ha valaki úgy házasodik össze, hogy a házasságkötésig már leállt a pornónézéssel. Én is néztem pornót korábban, és a mai napig minden alkalommal, mikor vágyom valamire, mikor a férjemmel arról beszélünk, hogy mit kéne kipróbálnunk, az ötletet át kell futtatnom a gondolataimon, hogy oké, van-e ebben valami, ami lehet, hogy a pornónézésből jön. Lehet azért vágyom erre, mert anno egy pornójelenetben láttam ilyet? Tehát, ha már régóta nem is nézünk pornót, a hatásai még ott lehetnek a batyunkban, amit hozunk magunkkal. Nem akarok senkit riogatni azzal, hogy a pornó tönkre fogja tenni a szexuális életét, de könnyen lehetséges, hogy hatással van ránk. És a kultúránkon keresztül is hat, merthogy abszolút egy pornóval átitatott kultúrában élünk. Tudomásul kell vennünk, hogy a pornó egy megbúvó, titkos féreg, amely zárt ajtók mögött, belülről rágja a civilizációt.

Hogyan lehet gyógyulni a pornófüggőségből és a pornó okozta negatív hatásokból? Gondolom segíthet, ha egy egészséges párkapcsolat keretein belül megtapasztaljuk, mi az igazi intimitás…

Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében írja; „okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.” Ez nekem egy nagyon kedves igém, ami a szexualitásra is vonatkoztatható; a gondolkodásunk megújulásával gyógyulhatunk minden káros hatás alól. Fiatal házasként döbbentem rá, hogy hiába nőttem fel a gyülekezetben, és hiába hallgattam kicsi korom óta előadásokat a szexualitásról, mégis, aminek ki voltam téve a világban -ideértve a pornót is-, az erősen formálta a gondolkodásmódomat a szexről.

Ne gondoljuk azt, hogy azért, mert keresztények vagyunk, és mert vártunk a szexszel a házasságig, biztosan helyesen és jól gondolkodunk mindenről, és a fantáziáink százszázalékosan megbízhatóak és tiszták.

Legyek alázatos, és induljak ki abból, hogy nem, nem vagyok tiszta és nem tiszták a gondolataim, mert rengeteg minden befolyásolt, ami nem Isten szerint való. A gondolkodásomnak hozzá kell igazodnia a Bibliához, és ahhoz, amit Isten mond. Sok dolog gyakorlat közben, idővel jön elő; ha konfliktus adódik egy házaspár szexuális életében, az megvilágíthatja azt, hogy na, itt van valami, amiről valamelyikünk rosszul gondolkodott. Akkor most ezt igazítsuk ki, javítsuk meg, találjuk meg a megoldást. Én magam is megtapasztaltam, hogy a nehézségek sokszor tisztítják az ember gondolkodását és a másik iránt való szeretetét. Dr. Juli Slattery amerikai pszichológustól hallottam ezt az idézetet, hogy a szexualitásban lévő konfliktus a szeretet tisztítótüze is lehet. Amiben összekülönbözünk, vagy amiben konfliktusunk van, az tisztítja a szeretetünket egymás iránt, de, hogy valóban így működjön, erre a pozitív hozzáállásra van szükség.

Jó hír, hogy a pornófüggőségből is van kiút. Mivel nem vagyok szakember, nem tudok egy konkrét formulát adni a gyógyuláshoz. A pornófüggőséggel úgy kell foglalkozni, mint bármilyen más függőséggel. Ha szükséges, akkor forduljunk szakemberhez, aki lehetőleg keresztény, hiszen a szexualitáshoz való hozzáállásában nagy különbségek lehetnek. Jelen megértésem szerint három összetevős a pornófüggőség; van a fizikai szint, azaz, hogy mik a pornónézés kiváltó okai. Ismernem kell, hogy milyen helyzetekben kapcsol be bennem a pornó iránti vágy. Lehet ez például a magány. Aztán határokat kell meghúznom, és olyan környezetet kell teremtenem, ami segít a bűntől távol maradni. Letölthetek például webhelyeket blokkoló programokat a számítógépemre, telefonomra. Fontos, hogy legyen valaki, akivel megoszthatom a küzdelmem.

Amíg titok az egész, addig jóval nagyobb súllyal nyomaszt.

Az is lényeges, hogy aztán ez a személy számon tudjon kérni, hogy legyen egy „elszámoltatási partnerem”, aki rákérdez arra, hogy jelenleg hogy állok a pornónézéssel. Nem biztos, hogy a házastárs a megfelelő személy erre. Ezenfelül létezik a függőség pszichológiai szintje, ami a probléma mélyebb gyökere; milyen betöltetlen szükségleteim, lelki-érzelmi sebeim vannak. Ezek mind felerősíthetik a pornó iránti vágyam. A harmadik összetevő, amit figyelembe kell venni, a spirituális-hitéleti szint. Az, hogy milyen az istenképem, szerintem milyen a biblikus szexualitás, milyen az istenkapcsolatom, mind-mind befolyásoló tényezők. Nem mondhatjuk tehát egy pornót fogyasztó embernek, hogy „csak imádkozzál, akkor majd elmúlik a vágyad”. A teljes gyógyuláshoz az imént felsorolt mindhárom tényezővel foglalkozni kell. Szeretnék még ajánlani egy blogot, az arrivera.hu oldalt, melyen egy fiatal keresztény lány osztja meg tapasztalatait, aki korábban pornófüggő volt. Rendszeresen posztol cikkeket a témában, így segítséget nyújthat azoknak, akik hasonló problémával küzdenek.

Fekete Ági

A beszélgetésben idézett statisztikák forrásai:

  • https://www.restoringheartscounseling.com/2020/12/21/is-porn-addiction-a-problem-in-your-church/
  • https://www.missionfrontiers.org/issue/article/15-mind-blowing-statistics-about-pornography-and-the-church
  • https://fightthenewdrug.org/10-porn-stats-that-will-blow-your-mind/
  • https://fightthenewdrug.org/porn-culture-has-changed-teens-first-sexual-encounters/
  • https://www.youtube.com/watch?v=DBTb71UzPmY&feature=youtu.be
Interjú
hirdetés

1 Komment

  • Válasz F 2022. 09. 16. 16:42

    Kriminalizálni kell a pornót. A pornóipar fő haszonélvezőit halálbüntetéssel és vagyonelkobzással kéne sújtani (utóbbit visszamenőlegesen is).
    Nyilván ez nem egyéni szintű megoldás, na de azért van például az Egyház, hogy számonkérje a keresztény (?) kormányon a keresztény törvényeket.
    Egyéni megoldás, ha a gyerekeinknek nem adunk a kezébe okostelefont, és az internetet eleve csak felügyelet mellett engedjük használni.
    Meg hát igen, fel kellene világosítani azt a szerencsétlen gyereket. Én megmondom őszintén, senkit nem ismerek, akit a szülei vagy a tanárok világosítottak volna fel arról, hogy mi az a szexualitás és hogyan működik satöbbi. Mellesleg arra emlékszem, hogy általános iskolában egyetlen egy dolgot tanítottak: “Lányok, nehogy valaki terhes legyen”. Ezzel túl is volt tárgyalva a téma.
    Így hát a kellő időben hiányzó információk először az osztálytársaktól, a rossz baráti társaságból, a filmekből, rosszabb esetben magából a pornóból érkeznek, és a torz minták a téves pozitív visszacsatolás által bevésődnek a gyerekek agyába, véglegesen, kitörölhetetlenül.