Sokunk küzd önértékelési problémákkal. Elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, mélyen magunkévá tenni az érzést, hogy minden tulajdonságunkkal, jóval-rosszal együtt szerethetőek vagyunk, nem könnyű.
Néhányunk számára talán élethosszig tartó folyamat lesz, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, hogy lelkünk mélyén szilárdan éljen az a bizonyosság, hogy szerethetőek és jók vagyunk, hogy nem az eredményeinktől, az elért sikereinktől függ az értékünk. Olykor elcsüggedünk ebben az épülési folyamatban, és talán tévesen azt is feltételezzük, hogy hívő emberként nem kéne, hogy önértékelési problémáink legyenek, hiszen tudjuk, hogy Isten szeret minket. A Jézussal való kapcsolat mindenképpen gyógyító hatású és fontos, hogy keressük Őt, ugyanakkor tudatosítunk kell, hogy nem minden az imában fog megvalósulni,
hirdetésnem minden esetben az imádság során kapunk választ vagy enyhülést a sebeinkre. Hanem a hétköznapi életünkben, mely során Isten gondviselő, szelíd szeretete az embertársaink által ölt testet.
Hétvégén rokonlátogatásban volt részem. A felszínen, mondhatni, nem történt semmi különös. Beszélgetések, találkozások, séta, jelenlevés. Belül azonban ezek az egyszerű, hétköznapi események nagyon sokat jelentettek, mert a rokonok hatalmas örömmel és boldogsággal fogadtak. Volt, hogy szinte még meg sem szólaltam, csak álltam és mosolyogtam, mikor egy lelkes idős néni, akivel akkor találkoztam először, nagy szeretettel rám nézve azt mondta: „milyen kedves vagy!” Nem egy frázisnak éreztem ezt – még ha először nem is nagyon értettem, mi alapján gondolja ezt a néni, ha alig beszélgettünk. A magamévá tudtam tenni az ő örömét, és boldoggá tett, hogy pusztán a jelenlétem ajándék. Hogy öröm mások számára, hogy vagyok.
„Mert drága vagy a szememben, becses vagy nekem, és szeretlek” – üzeni neked személyesen Isten Izajás prófétán keresztül. És a hétköznapi életben sokszor embertársainkon keresztül akarja szívünket átitatni a szerethetőség érzésével. Azt hiszem, rengeteget segíthet az énképünk gyógyulásában, ha sok ilyen tapasztalatra teszünk szert.
Mikor volt utoljára, hogy mélyen megélted a „jó, hogy vagyok” érzést? Mikor volt, hogy ebben az érzésben lubickoltál? És mikor volt, hogy másoknak adtad ezt az érzést, ezt a mély megélést? Jó, hogy vagy!
Fekete Ági
hirdetés
