2020. 07. 07.

Újra a válogatottal edzett a leukémiát legyőző kosaras

Bő egy évvel ezelőtt megdöbbenve értesült róla a sportszerető közeg, hogy a női kosárlabda-válogatott egyik tehetségénél, Gereben Líviánál leukémiát diagnosztizáltak. A fiatal játékos azonban nem adta fel és ezen a héten már a válogatott munkájába is bekapcsolódhatott. Kitartása példaértékű lehet számunkra is.

Húsz évesen az emberek többsége még nem tapasztalja meg az élet-halál küzdelmet és ez így is van rendjén. Ekkor még álmaink, jövőképünk meghatározása a cél, továbbá, hogy élvezzük fiatalságunkat. A Szekszárd és a magyar női kosárlabda-válogatott játékosa, Gereben Lívia viszont 20 évesen más célokat fogalmazhatott meg. A tehetséges kosárlabdázó pályafutása éppen felfelé ívelt, amikor tavaly májusban érkezett a szörnyű hír. Leukémiát diagnosztizáltak nála. Ez bármilyen életkorban hatalmas erőpróbát jelent az embernek fizikálisan és lelkileg egyaránt, de talán 20 évesen még inkább. Lívia viszont megmutatta, hogy nem csak a pályán kitartó sportoló, hanem az élet más területén is.

Pedig nem volt egyszerű dolga, hiszen a válogatott bedobó ezt követően kemoterápiás kezeléseket kapott, majd októberben csontvelő-transzplantáción esett át. Klubjától kezdve a magyar kosártársadalmon át rengetegen támogatták, a legnagyobb segítséget azonban családjától kapta. Eredetileg úgy volt, hogy testvére lett volna a donor a transzplantáció során, azonban mivel a kemoterápia alatt legyengült Lívia szíve, így az orvosok jobbnak látták, ha édesanyjától kapja a vért, árulta el az NSO-nak adott novemberi interjújában a gyógyulás folyamatát.

 

Ezt követően jól haladt a gyógyulási folyamat, ráadásul klubja, a Szekszárd tavasszal három évvel meghosszabbította szerződését, amely azontúl, hogy nagyon szép gesztus, már azt is előrevetítette, hogy Lívia hamarosan visszatérhet a pályára. A koronavírus-járvány miatt erre a tervezetthez képest kicsit később, de májusban sor került, amikor már klubjánál edzhetett. A tréningeket egyébként az otthoni gyógyulás alatt sem hanyagolta el, amivel szintén kitartásáról tett tanúbizonyságot.

„Ezen a napon kezdtem el életem legnagyobb harcát. De nem voltak negatív gondolataim, mert erős lettem. Köszönöm Istenem, hogy itt lehetek”

– emlékezett vissza Instagram oldalán idén májusban, az egy évvel ezelőtti hírre a kosaras.

Fotó: Instagram / Gereben Lívia

Július 6-án aztán egy újabb mérföldkő érkezett el Lívia életében. Miután jó híreket kapott a hétfői kontrollvizsgálaton, a válogatott székesfehérvári edzőtáborába utazott, ahol Székely Norbert szövetségi kapitány és a csapat nagy örömmel fogadta a nemzeti csapatba visszatért játékost.

„Nagyon boldogan jöttem ide, már nagyon izgatott voltam, alig bírtam aludni. Tényleg nagyon vártam, mert már majdnem egy éve nem találkoztam a lányok 90 százalékával. A kosárlabda és a csapatedzések is nagyon hiányoztak, úgyhogy nagyon pozitívan álltam a visszatéréshez” – nyilatkozta Gereben az M4 Sportnak a visszatérésről. 

Továbbá hozzátette, hogy Székely Norbert azt mondta neki: „minden győzelem nagyon fontos, és biztos meccset is nagyon jó nyerni, de az én győzelmem, amit ugyan teljesnek még nem lehet mondani, nagyon pozitív, nagyon boldog emiatt.”

Kívánjuk a tehetséges kosárlabdázónak, hogy a jövőben már a pályán kelljen megvívnia küzdelmeit és kitartó küzdése példa legyen mindannyiunk számára! Bár sokszor érezhetjük magunkat nagyon mély gödörben, de kitartással és Isten segítségével mindenhonnan van kiút.

Hortobágyi Tibor

Fotó: Facebook / Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

Ép testben ép lélek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás