Második alkalommal bonyolított le nagy sikerű adománygyűjtést a börtöncursillokat szervező titkárság, amely célul tűzte ki, hogy minél több fogvatartottal ismertesse meg Krisztus szeretetét, az örömhírt.
Biblia
Az újévi fogadalmak tárháza széles, a legtöbbről azonban tudjuk, hogy inkább fellángolás lesz, mint napi rutin. Az evangélium olvasása azonban tényleg tartós szokássá válhat, nemcsak egy éven keresztül, hanem egész életünkön át. Ehhez nyújt segítséget az alábbi öt pontos módszer.
Nemrég nyitott meg a Washington D.C.-ben található Bibliamúzeum, amely nem kevés kritikát kapott mind keresztény, és nem keresztény oldalról. A korszerű épület létrehozása 500 millió dollárba került és a különböző emeleteken a legkorszerűbb technológia biztosítja a bibliai időkből származó műtárgyak biztonságát.
A Biblia egyik talán legnépszerűbb része a szeretethimnusz, amit nem lehet elégszer elolvasni, vagy akár meghallgatni. A “The Proof Of Your Love” című dal egy újfajta, és megragadó módon adja tovább az ige üzenetét.
Sokáig gondolkodtam, hogy megszólaljak-e az elmúlt hetek botrányai kapcsán. Nehéz ugyanis ezekben a pillanatokban bölcsen és empátiával fogalmazni, főképp újat mondani, de egy szempont, jobban mondva, egy kérdés feltevése hiányzik számomra az interneten olvasható cikkekből: hogyan jutottunk el idáig, és most mi a teendő? Erre szeretnék adni egy lehetséges választ.
Közeleg a 95 tétel kifüggesztésének 500. évfordulója, és (ettől amúgy függetlenül) a katolikus egyházon belül egy olyan ünnep, amelyhez búcsúnyerési lehetőség kapcsolódik. Már ez az együttállás is izgalmassá teszi az előttünk álló hetet. Elöljáróban, mintegy mottóként, engedjétek meg, hogy idézzek egy klasszikust: Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel! (Luther Márton 95 tételének 71. pontja)
Ez a blog egy játék. Megpróbálom elmesélni nektek Jézus történetét – csak és kizárólag Jézus előtti, ószövetségi igék segítségével!
Nem volt nehéz észrevenni a polcon ezt a “kis könyvecskét”, amikor Nyíregyházán vendégségben voltunk…
Kézbe vettem, megnézegettem, körbefotózgattam, és közben elgondolkodtam…
Gondoltad volna, hogy rengeteg közmondásunk és kifejezésünk bibliai eredetű? A pálfordulásról és a tamáskodásról azért sejthető, de sokkal több közmondás eredete nyugszik biblikus alapokon. Egy nemrég megjelent könyv összegyűjtötte ezeket a kifejezéseket, közmondásokat, bölcsességeket, amikből mi is szemezgettünk egy kicsit.
Összeszedtünk nektek 10 érdekességet a Bibliáról!