2020.09.10.

Ne dőlj be a hazugságnak – meg tudod érteni a Bibliát!

Szerintem a két kezemen se tudnám megszámolni, hányszor beszéltem le magamat a Biblia tanulmányozásáról. „Én ehhez kevés vagyok; úgysem fogom érteni; túl sok munka van vele; sosem fogok a kérdéseim végére jutni.” A sátán néhány tipikus hazugsága, amelyeknek bedőlünk. De mi van, ha azt mondom neked, hogy képes vagy megérteni a Bibliát, amelynek a helyes ismerete az Isten szeretetének egy fontos alapja?

„Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat.” (Máté 22,37-38)

Szív, lélek és elme. Jézus azt mondja, hogy nemcsak szívvel és lélekkel kell szeretnünk Istent, hanem ésszel is. Mi mégis kevésnek érezzük magunkat ehhez, pedig Isten mélyebb megismerése egyszerűen levesz minket a lábunkról! Minél mélyebben merülünk el benne, annál éhesebbek leszünk. Valósággá válik az az ige, hogy „éhezik és szomjazzák az igazságot”. 

Nagyon sokan sajnos úgy vagyunk vele, hogy ha nem sikerül valami elsőre, akkor nem próbálkozunk tovább. 

„Ehhez én nem értek, ráhagyom a teológusokra.” De az első parancsolatban nem állnak kitételek. Jézus nem mondta azt, hogy egyeseknek elég csak a szívükkel szeretni Istent. Jézus az értelmedet is szeretné megmozgatni! Gyermekek között szolgáló ismerőseimtől hallottam, hogy a szellemileg akadályozottabbak is pontosan meg tudják tanulni az igeverseket! Ugye milyen fantasztikus bizonyság ez?! Isten igéje ragad ránk, bármekkora is legyen az IQ szintünk!

hirdetés

„Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek.” (Mt 11,25)

Az idézett rész folytatódik és egy nagyon fontos tételmondattal egészül ki: „Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” (Mt 11,27)

Jézuson keresztül ismerhető meg Isten, ő vezethet el minket a helyes Isten-ismeretre, méghozzá azért, mert Jézusban maga a mindenható Isten van előttünk. Nem hiába mondta Jézus, hogy aki látja őt, az látja az Atyát. Nem hiába mondta, hogy ő és az Atya egyek! Ezt pedig mindenki fel tudja ismerni! Nemcsak a legbölcsebb és legokosabb emberek, hanem mindenki, aki alázatosan kutatja az igazságot. 

Isten megismerhető, mégpedig Jézuson keresztül!

Ha azzal a szándékkal nyitod ki a Bibliádat, hogy mit mond el az adott szakasz Jézusról és Istenről, akkor már egy remek pozícióból indulsz! Nem kell azonnal megértened mindent, és ez rendben van. Legyél türelmes, adj időt magadnak.

Azt be kell látnod, hogy a Biblia egy nagyon összetett mű, számtalan kereszthivatkozás található benne. Azt is szokták mondani, hogy a Biblia önmagát magyarázza. Írd fel a kérdéses szakaszokat és figyelj, hol találsz rájuk a későbbiekben magyarázatot! Sok Bibliában lábjegyzetek is vannak, melyek összekötik azokat a verseket, melyekre hivatkozik például Jézus vagy az apostolok. Pál apostol szintén sokat idéz az Ószövetségből; ezt is érdemes kikeresni, hogy hogyan hangzik az a szakasz, amelyre hivatkozik. 

Már most úgy érzed, hogy ez rengeteg idő, igaz? Cikáznak a fejedben a gondolatok: „kinek van erre ideje? könnyű mondani; ez nagyon ideálisnak tűnik.” 

A szomorú igazság az, hogy a válaszok nem fognak maguktól beesni az ablakon. Neked kell megküzdened a saját kérdéseiddel; de a jó hír az, hogy képes vagy rá! Nem egyedül, hanem Istennel. Aki keres, azelőtt feltárja magát és segítséget is adott nekünk; az Ő Szentlelke az, aki megvilágosítja számunkra az igét. Kérjük tőle ezt bizalommal és ne higgyünk a hazugságoknak. Isten ki akarja jelenteni magát előttünk, és ennek csak mi magunk állhatunk az útjába azzal, ha elzárkózunk előle. 

Borítókép: Petarneychev | Dreamstime.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Szemle
hirdetés