Egy éve élem az apukák életét, azóta vannak jelen mindennapjaimban a pelenkák, babakocsis séták, éjszakai ébredések. Nem köntörfalazok: kemény dolog, még úgy is, hogy a kislányunk nem hasfájós és általában kifejezetten jól viselkedik. (Köszi, Eszter! 😊)
Amikor összeházasodtunk a feleségemmel (életem legszebb napja), a boldogságon túl éreztem a felelősséget is: jó férjnek kell lennem és vigyáznom kell rá, valamint a kapcsolatunkra egy életen át. Amikor megtudtam, hogy apa leszek (szintén egy nagyon boldog nap), a felelősség érzése egészen másként tört rám…
Levél a feleségemnek anyák napja alkalmából.
Meggyőződésem, hogy apának lenni csodálatos hivatás és minden nehézség ellenére a legnagyszerűbb dolog – ezt már a gyermekvárás alatt elkezdem megtapasztalni. Döbbenetes számomra, hogy vannak férfiak, akik igyekeznek levetni magukról ezt a felelősségteljes, de igazán remek szerepet…
A szülői hivatásra való felkészülés rengeteg nagy élményt, katartikus, amolyan „sohanemfelejtem” pillanatot rejt magában, amiket aztán időről-időre feltár a leendő anyuka és apuka előtt. Izgatottan várom, milyen hasonló pillanatok várnak még ránk, de az elmúlt hónapokban is volt néhány, amely tényleg életem végéig megmarad…
Életünk legörömtelibb híre után, euforikus állapotban megdöbbentően sokszor kérdezték meg tőlünk, hogy megtartjuk-e a babát. A kérdés előtérbe helyezése azt sugallta, mintha már nem is az lenne az alapvető forgatókönyv, hogy örülünk a gyermekünknek és egyértelmű, hogy igent mondunk az életére…
Aki már átélte, annak nem kell magyaráznom, milyen, amikor a nagy Ő eléd áll és bejelenti a legnagyobb hírt, aztán megindul és forog veled a szoba, egyszerre sírsz és nevetsz, boldog vagy, olyan érzést tapasztalsz, amit még soha – apa leszel! Elképesztő kaland, nem kis izgalom és óriási felelősség. Indul az utazás…