Annyiszor csalódunk Istenben, ha a körülmények nem nekünk kedveznek. Elhagyott? Már nem szeret? Büntet? Egyik sem. Vele nem könnyebb, viszont boldogabb az életünk.

Annyiszor csalódunk Istenben, ha a körülmények nem nekünk kedveznek. Elhagyott? Már nem szeret? Büntet? Egyik sem. Vele nem könnyebb, viszont boldogabb az életünk.

Hamarosan nyitnak az iskolák, egyetemek és – bár nehéz ezt még felfognunk – beköszönt az ősz. Íme öt egyszerű tipp, hogyan élvezd ki a nyár utolsó napjait, bárhol is légy!

Vannak helyzetek, amikor mindent el tudunk képzelni, csak azt nem, hogy Isten velünk van és támogat. De vajon a szubjektív érzéseinkre kéne hagyatkozni, vagy a több ezer éve stabil kősziklára, az igére?

Hogy melyik a kedvenc könyvünk, arra nehezen tudunk válaszolni. Azonban arra már igen, hogy melyik könyvek voltak elsöprő hatással ránk. Íme három-három könyv, melyek túlzás nélkül megváltoztatták az életünket. (A Bibliát értelemszerűen most nem raktuk bele.)

A koronavírus-járvány miatt idén a nyár is egészen más. Sem külföldre nem igazán ajánlatos utazni, sem nagy tömegben rendezvényeket tartani – így sorra maradnak el a fesztiválok. Amellett, hogy ez sokaknak szomorú hír, legyen szó előadókról vagy közönségről, azt hiszem, minden rosszban lehet valami különlegeset és jót találni.

Néhány napja megdöbbentem saját magamon: azon kaptam magam egy interjú közben, hogy szégyellem Jézust. Talán veled is előfordult ez, talán nem, de szeretném elétek tárni, hogyan szeretnék változni ebben – újra. A hit ugyanis tényleg nem magánügy.

Mit jelent a bölcsesség, amelyre a Biblia olyan sokszor felhívja a figyelmünket? Miért kell a bölcsesség, amelyre külön fel is szólít az ige, hogy kérjük Istentől?

Az egyetlen biztos pont minden változásban a kősziklánk, aki Isten. Lehet bármennyire ijesztő és furcsa az új, ami vár ránk – Ő is ott lesz, ahogy mindig ott is volt.
