A változás sosem egyszerű, pláne akkor, ha valaki a középiskolából belecsöppen az egyetemi életbe, vagy onnan a munka világába. Vannak, akik alig várják a szabadságot, másokat szorongással tölt el az önállóság gondolata. Döntenünk kell, hogy azt tesszük, amit “mindenki más” és sodródunk az árral, vagy másképp reagálunk a kihívásokra. Keresztényként vannak bizonyos támpontok, amelyeket ha figyelembe veszünk, nagyobb eséllyel tudunk majd helytállni az új élethelyzetekben.
Az Ifjúsági Világtalálkozó során mindannyian más-más tapasztalatokkal gazdagodtunk, de lényegét tekintve mégis ugyanazt élhettük át másfélmillió fiatallal karöltve: megérintő találkozásokat és az Istenben való formálódást. A következő rövid történetekkel személyes gazdagodásom fontos szeleteit szeretném megosztani veletek.
Amint abbahagyjuk, hogy Istent okoljuk az életünk szenvedéseiért, észrevesszük, hogy Ő valójában teljesen megbízható. Nem olyan, mint az exünk, nem olyan, mint a szüleink, nem olyan, mint az a sok ember, aki életünk során valamilyen formában cserben hagyott – beleértve saját magunkat is. Az Atya az, aki mindent lát, mindent érez, mindent tud, ami velünk történik. Ő tágas térre visz. Csak ne engedd el a kezét!
Szent István király jobbjának kézereklyéje sokfelé megfordult a századok alatt, 1771 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal minden augusztus 20-án körmenetet is tartanak vele.
Mintha elhittük volna azt a hazugságot, hogy egyedül is megy ez az élet nevű dolog, de valójában nagyon is szükségünk van egymásra. Elmagányosodottan élünk, nemcsak itthon, hanem világszerte. Emberek milliói vágynak barátokra, közösségre, de nem találnak, vagy nem is mernek kapcsolódni. Mi lehet a megoldás? Hogyan tudunk túllépni az önös érdekeinken? A híd című magyar reality bennem ezeket a kérdéseket mozgatta meg.
A Barbie-film nemcsak hihetetlen bevételeket hozott a készítőknek, hanem nagy vitákat kavart a nézők között: vajon mi az igazi üzenete? A férfiakat el kell nyomni, mert eddig ők nyomták el a nőket? Vagy ki lehet kerülni ebből az örökös nemek közötti küzdelemből? Mit mondana minderre Jézus? Elég megnézni az életét, hogy lássuk, megértsük, mit jelent igazán férfinak lenni.
„Rögtönözve kezdtünk dalolni és saját szavainkkal imádkozni a nap bármely pontján a metróban, az utcákon, a templomokban, ki-ki a saját nyelvén. Ezért volt gyönyörű ez az ünnep. Valódi ünnep volt, megható, spontán és időtlen.” Őszinte beszámoló a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóról – ezúttal egy fiú szemszögéből!
Cikázó gondolatok. Egy gyors email menet közben. „Most nem tudok pötyögni, hangüzenetet küldök” – miközben épp ebédelek vagy várakozom a postán. Teendőlisták a fejemben. Millió hír a nagyvilágból a zsebemben. Gyomorszorító érzés, hogy elfelejtettem valamit. Egy találkozó, amit az utolsó pillanatban lemondanak – persze, van mit csinálni helyette, mindig van. És a rohanás. Az állandó, soha véget nem érő rohanás. Ismerős tünetek?
