Nem véletlenül nevezzük a legszebb teremtményeknek a hölgyeket, hiszen tényleg ez az igazság.

Nem véletlenül nevezzük a legszebb teremtményeknek a hölgyeket, hiszen tényleg ez az igazság.

Mostanra nem csak a bulvármédia kezdi visszhangozni egy reggeli celeb-interjú bugyutaságait, hanem a fősodratú, komolyan vehető médiumok is. Tegyük helyre gyorsan a dolgot!

Reggeli hírmustra közben megakadt a szemem egy íráson, ami örömtelin arról számol be, hogy a híres focista, Cristiano Ronaldo hamarosan egyszeresből háromszoros apává válik. Szuper! – gondoltam, és még véletlenül a kávém is kilötyköltem a csésze után nyúlva. Egy olyan embernél, akit gyakorlatilag az egész világ ismer, még azok is, akik nem annyira focirajongók, hatalmas jelentőséggel bír, hogyan viszonyul a családjához, meg úgy általában a „család kérdéshez”.

Névtelenségét kérő vendégszerzőnk személyes hangvételű írásával segít abban, hogyan legyél úrrá a kiégéseden, hogyan tudj újra boldog lenni másokkal és Istennel.

Talán az egyik legnehezebb dolog az életben a megbocsátás. Amikor tényleg igazságtalanság történik veled, amikor megbántanak, arcon csapnak és te csak ácsorogsz könnyes szemekkel, tehetetlenül. De hogyan tudok, és egyáltalán kell-e megbocsátani?

Az Iszlám Állam több mint két éves rémuralma után októberben megindult a „Jövünk, Ninive!” hadművelet a város visszafoglalására. A három vallás számára is fontos város felszabadítói a műemlékek pusztulása és a szent helyek meggyalázása mellett az elmúlt évek legsúlyosabb humanitárius katasztrófájával szembesülnek.

Az Országgyűlés hétfői döntésének visszhangjai között az általános elégedettség mellett felfedezhetők voltak olyan hangok is, amelyek ismét világnézeti diktátumot véltek felfedezni a háttérben. Téves elgondolás.

Mennyire jó, hogy az Isten nagyobb és jobb nálunk!
A minap utaztam a metrón, ahol mellettem ült egy kb. 3-4 éves kislány az anyukájával. Épp leszállni készültek, amikor arra lettem figyelmes, hogy a kislány elkezd sírni, és közben mondogatja, hogy „Bocsánat, bocsánat, többet nem fogok csúnyán beszélni!” – az anyukája pedig válaszként ismételgette, hogy most már mindegy, most már késő, többet nem mondja el… A kislány pedig keservesen sírt…
