2017. 03. 31.

Orwelli gendervita a Heti Válaszban

Orwelli hangulatú páros interjú olvasható a tegnap megjelent Heti Válasz hasábjain. A beszélgetés résztvevői Frivaldszky Edit, a természetes családmodellt védelmébe vevő Emberi Méltóság Központ igazgatója és Pető Andrea, a Közép-európai egyetem (CEU) társadalmi nemek tanulmánya (gender studies) tanszékének professzora. A „csörte” nem sikerült izzasztóra, viszont pont emiatt tűnik hatalmas felkiáltójelnek.

Döbbenetes, hogy itt nem azért beszélnek el az interjúalanyok végig egymás mellett, mert átvették a politikusoknál méltán népszerű kommunikációs technikákat. Egyszerűen elérkeztünk arra a pontra, hogy tényleg más nyelvet beszélnek. Nincsen olyan konkrét fogalmakkal megágyazott alap, amiről konstruktív párbeszéd indulhatna. Az interjú egy pontján már szinte abszurd módon komikussá teszi Pető Andrea magyarázkodását, amikor a riporter és vitapartnere egyszerre próbálják megérteni, miért nem adható egyértelmű válasz arra, hogy ő maga mit tart a társadalmi nemének. A csúcsponton ez a válasz érkezik:

„Mert ez a nem nem az a nem.”

Frivaldszky Edit konkrét felvetéseire, amik teóriák helyett a gender dömping általa látott és tapasztalt mindennapi valóságára utalnak, folyamatos terelést és tankönyvszagú magyarázkodást kap. Pedig mindenki beláthatja: nem az érdekli se a konzervatívnak beállított (általam csak normálisnak nevezett) embereket, ahogy a gender szakon tanulókat se, hogy hányféle feminizmus létezik vagy éppen a részmunkaidőben dolgozó nők nyugdíjalapja alacsony lesz-e harminc év múlva (bár kétségtelenül fontos témák). A lényeg, hogy a gender narratívát képviselő tudományos és civil köröknek a társadalom és benne a család alapjainak átformálására tett lépései milyen ütemben képesek leuralni a közgondolkodást. Illetve, hogy tényleg gyűlöletkeltőnek bélyegzik-e ma azokat a nyugati világban, akik felszólalnak az ellen, hogy a homoszexualitást, mint kívánatos jelenséget népszerűsítsék? Beleillik-e a nők testének kizsákmányolása elleni küzdelembe, ha homoszexuális párok béranyákat vesznek igénybe, hogy közös gyerekük lehessen?

Meddig kell elmenni a Pető Andrea által említett „strukturális akadályok” lebontásában a személyes identifikáció terén, ha az az ENSZ-ben, népviseletbe öltözött, egymással csókolózó kisfiúkat eredményez?

A kérdések száma egyre nő, miközben az interjúban is idézőjelbe tett „természetjog” a gender ideológia követői számára olyasvalami, ami által a „genderellenesek” (maradnék a „normálisak” gyűjtőnévnél) kívül helyezik magukat a tudományosságon.

(A teljes interjú a Heti Válasz március 30-i számában olvasható.)

Kép forrása: Valasz.hu

Heltai Péter Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás