
Blog

Öt héttel elsőáldozása után, félárván, 12 évesen háztartást vezetve, kistestvéreire vigyázva, rettegésben töltötte napjait egy kislány. Így szól Goretti Szent Mária rövid, de Istennek szentelt földi életének története.

Egy váratlan élet, egy nem tervezett várandósság hatalmas krízist jelenthet. Fábián Evelin szerkesztőségünknek megküldött vendégírásában azonban tanúságot tesz arról, Jézus hogyan mentette meg őt és kisbabáját az abortusz tragédiájától.


Az idei húsvét egyik nagy kegyelme, hogy megéreztem, Isten szabadon szeret! Az alábbi sorokat nagyon ajánlom mindenkinek, mert sokszor azt gondoljuk, hogy úgy is tudjuk ezt a sokat ismételt mondatot: Isten szeret. De a kérdés az, hogy valójában elér-e a szívünkig?! Felfogjuk a húsvét örömhírét, vagy még marad helye a régi félelmeknek?

(Lk 24,6) Valóban feltámadt!

A 777 a szent napokon nem csak videók és képek formájában próbálja segíteni a felkészülést és az elmélyülést húsvétra, hanem cikkeken keresztül is. Ennek kimagasló része a Triduum, azaz egy három részes sorozat, amely nagycsütörtöktől egészen nagyszombat estig kísér bennünket. Idén Nagy Péter János gútai (Felvidék) plébános tisztel meg bennünket azzal, hogy a Triduum szerzőjeként megosztja velünk lelkiségi gondolatait.












