Rózsafüzért imádkozol, de minden másra gondolsz, csak magára a rózsafüzérre nem? Folyton elkalandoznak a gondolataid? Az imáid önostorozásba fullnak, amiért úgy érzed, nem tudsz koncentrálni Istenre? Így keretezheted át a gondolkodásmódodat!
Az első „Üdvözlégy Máriánál” még tudjuk, miért imádkozunk. A másodiknál eszünkbe jut, hogy válaszolnunk kellett volna egy üzenetre. A harmadiknál a holnapon gondolkodunk. A negyediknél visszatér egy néhány nappal ezelőtti beszélgetés emléke. Az ötödiknél azon gondolkodunk, hogy nem felejtettünk-e el valami fontosat. És hirtelen rájövünk, hogy éppen befejeztük a tizedet. Talán sokunknak ismerős ez a helyzet.
Kezünkbe vesszük a rózsafüzért, leülünk, vagy elindulunk sétálni, imádkozni szeretnénk. Tényleg szeretnénk! Egy ideig még összpontosítunk, aztán a gondolataink teljesen más irányba kezdenek elkalandozni:
munka, bevásárlás, egy üzenet, amelyre még mindig nem válaszoltunk.
Valaki, aki megbántott minket, valaki, aki hiányzik nekünk, egy ügy, amelyet már hetek óta halogatunk. Valami, ami ma történt. Valami, ami holnap történhet. Néha az lehet az érzésünk, hogy éppen a rózsafüzér közben jut eszünkbe minden. És ekkor felmerül bennünk a gondolat, hogy hiszen „egyáltalán nem is imádkozom.” De talán ez nem teljesen van így.
Talán egyszerűen csak úgy érkezünk meg az imádságba, ahogy éppen vagyunk.
A fáradtságunkkal, nyugtalanságunkkal, problémáinkkal és azokkal a dolgokkal és gondolatokkal együtt, amelyeket nem sikerült az ajtó előtt hagynunk. De ha rózsafüzérezés közben eszünkbe jut valaki, aki közel áll hozzánk, akkor éppen érte imádkozhatunk. Ha egy beteg emberre gondolunk – bízzuk őt Máriára. Ha visszatér a gondolatainkba egy olyan személy, aki megbántott minket, ezt a nehéz kapcsolatot is rábízhatjuk. Amikor pedig aggódni kezdünk a jövő miatt, néha elég annyit mondani: „Mária, Te úgyis tudod.” Ekkor a rózsafüzér megszűnik valami olyasmi lenni, ami elszakad az életünktől, hisz éppen az életünket visszük az imádságba.
Természetesen jó dolog összpontosítani. Jó megállni annál a titoknál, amelyen elmélkedünk, de ez nem mindig sikerül. Néha néhány percre egészen máshol járunk, és csak egy idő után vesszük észre, hogy még azt sem tudjuk, éppen melyik „Üdvözlégy Máriát” imádkoztuk.
Ilyenkor egyszerűen csak térjünk vissza. Anélkül, hogy haragudnánk önmagunkra. Anélkül, hogy azt gondolnánk, mindent rosszul csinálunk.
Anélkül, hogy az imádságot önmagunk hibáztatásával kezdenénk.
Egyszerűen csak térjünk vissza. Talán éppen erre tanít bennünket a rózsafüzér – nemcsak az imádság terén.
Hiszen hányszor veszítjük szem elől a nap folyamán azt, ami valóban fontos? Hányszor aggódunk valami miatt, ami még meg sem történt? Hányszor térünk vissza gondolatban olyan helyzetekhez, amelyeken már nem tudunk változtatni? Pedig mindig megpróbálhatunk visszatérni ahhoz, ami most van, ahhoz az emberhez, aki éppen mellettünk áll, ahhoz a pillanathoz, amelyben éppen vagyunk, vagy éppen magához Istenhez.
Ezért ha a rózsafüzér közben ismét elkalandoznak a gondolataink, nem kell elcsüggednünk.
Visszatérhetünk!
Akkor is, ha ez tizedszer történik meg. Akkor is, ha ötvenszer.
Mária nem arra vár, hogy megítélje, jól imádkoztuk-e a rózsafüzért. Azt visszük elé, amink van: örömöt, fáradtságot, hálát, félelmet, az embereket, akikre emlékezni szeretnénk, és helyzeteket, amelyek már régóta foglalkoztatnak bennünket. Vegyük kezünkbe a rózsafüzérünket és kezdjük újra: „Üdvözlégy, Mária…”
Forrás: niedziela.pl
hirdetés
