Csak egy győzelem: ennyi hiányzik, hogy a magyar labdarúgó-válogatott újra kijusson az Európa-bajnokságra, amelynek ráadásul egyik helyszíne épp Budapest lesz.
Kategória
Blog
Talán többen egyetértenek velem abban, hogy tömegközeledést használva néha olyan beszélgetéseknek is a részesei lehetünk, amelyeknek egyáltalán nem akarunk. Mert kellemetlen, zavaró, szomorú vagy éppen annyira távol áll a mi világunktól, hogy nem tudunk velük azonosulni. Bármelyik is legyen, ezek az alkalmak bennem felvetik azt a kérdést, hogy hová tűnik ilyenkor az a fajta emberi méltóság, ami megkülönbözetne bennünket minden más létezőtől. Hogy mit jelent embernek lenni és, hogy tudok én ember maradni? Vagy túlidealizálom az emberi létezést és az ezzel járó Istentől kapott hatalmat?
Teljesítmény- és megfelelési kényszeres emberként gyakran meggyűlt a bajom a csendes szentségimádással. Ha már öt percig ott térdeltem az Oltáriszentég előtt és nem jutott eszembe egy értelmes gondolat sem, akkor bepánikoltam, és rögtön valami már előre betanult imádságot kezdtem el mondani. Teljesíteni akartam. Meg akartam felelni az általam vélt elvárásoknak. De ez sohasem tántorított el a szentségimádástól.
Szabályos fájások, fokozódó izgalom és a jóleső várakozás érzése keveredik a nőkben a szülés előtti órákban. Utazás a kórházba, berendezkedés, majd vajúdás, kitolás és az eufória, ami az új élet érkezésének legbiztosabb jele. De sajnos, nem mindenki élheti át ilyen nyugalomban és örömmel ezeket a perceket. Vannak, akiknek harsogó sziréna jelzi az idő előtti érkezését.
Megható írást kaptunk egyik olvasónktól: Soós Anna egy fiktív novellát osztott meg velünk, amelyet örömmel teszünk közzé!
Egy nyugodnak ígérkező őszi estén éppen sétáltunk az egyik barátnőmmel, amikor kaptuk a telefont: megszületett Lóci! Ledöbbentünk. De miért? Hát azért, mert Lócinak három hónappal később kellett volna előbújnia a pocakból.
Már a második évadnál tart a népszerű tévésorozat, az „Isten belájkolt”. Én már a cím hallatán felkaptam a fejem, hiszen lássuk be, nem szokványos Isten nevét emlegetni a tévében, főleg nem heti rendszerességgel egy sorozat részeként. Kíváncsi lettem, mit takar a cím. Egy újabb szenzációhajhász, kereszténységet lejárató alkotásról van szó, vagy fehér hollóként értéket közvetít?
„Isten nem követel tőlünk semmit: egyszerűen csak minket szeretne” – mondta egyszer C. S. Lewis, a Narnia krónikájának írója. Sokszor feljön bennem ez az idézet, talán nem véletlenül: magam is küzdök azzal, hogy az egyébként teljesítményhajhász énemet elengedjem, Istennek adjam és csak hagyjam magam szeretni.