Miért vagyunk ennyire passzívak, ha a vágyaink valóra válása a tét? Ölbe tett kézzel ülünk, és várjuk, hogy majd Isten tesz valamit. De biztos, hogy ez vezet bárhova is? Néhány gondolat, hogy az álmaink célokká válhassanak.
Kategória
Blog
A világ tele van szörnyűségekkel és katasztrófákkal – ezt tudjuk. Azt is, hogy a média egy percre sem fogja abbahagyni ezeknek a közvetítését. A kérdés az, hogy mi mit tehetünk, ha hisszük, hogy itt nem áll meg a történet? Ha a tragédiákon túl van egy szerető Isten, akihez fordulhatunk? Tényleg dönthetünk úgy, hogy a félelem helyett Istenre nézünk?
Bese Gergő atya ezúttal az elmúlt hetek legnagyobb közéleti botrányára reagál írásában: avagy küzdelem deviancia és értékek között – azért hogy a gát ne szakadjon át.
Örömmel és nagy izgalommal jelentjük be a 777 harmadik saját kiadású könyvét, egyben első interjúkötetünket, amelyben Csókay András életét ismerhetitek meg Martí Zoltán segítségével! A majdnem kétszáz oldalas kiadványban az idegsebész minden korábbinál részletesebben beszél életéről, botlásairól és megtéréséről, családjáról, valamint a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásának körülményeiről. Az „Istennel a műtőben” november elején jelenik meg, de addig is kedvezménnyel előrendelhető!
Egy kollégád egyszer csak rákérdezett a hitedre? Egy barátod őszintén beszél egy nehézségéről, és pont most lenne rá szüksége, hogy meghallgasd? Valakinek csak te tudnál segíteni egy elakadásában, bár ez váratlanul derül ki? Ha érzed a Szentlélek szelíd bátorítását, hogy élj egy-egy ilyen lehetőséggel, akkor nehogy nemet mondj!
Az egész modern világ arra rendezkedett be, hogy ne álljunk meg gondolkodni, de dönthetünk úgy, hogy mégis lelassulunk, a kezünkbe veszünk egy könyvet és feltesszük a legfontosabb kérdéseket – mondta a 777-nek adott interjújában Czopf Áron, keresztény-konzervatív történész, újságíró. Áron szerint az önmegvalósítás, a munkamánia és a szelfibotok korában is kiléphetünk a világ gondolkodásmódjából, hogy helyette az örökkévalóra nézzünk és eszerint is éljünk.
Talán többen is elgondolkodtunk már azon, különösen a tavaszi nyilvános misék szüneteltetés következtében, hogy mennyire nem magától értetődő a szentáldozás lehetősége, és sokkal inkább meg kellene becsülnünk, mint eddig. De hogyan lehetne Őt úgy magunkhoz venni, hogy az méltó legyen Hozzá? Hogyan lehet úgy áldozni, hogy meglegyen a szépsége?
Gond-e, ha egyedülállóként hiányt érzek és ettől nem tekintem magam teljesnek? Az embernek társra van szüksége; de egy barát is elég, vagy fontos, hogy házastársunk legyen? Milyen társra van szükségünk? Olvasónk remek írását osztjuk meg ezekről a kérdéskörökről.