Két nappal a bécsi terrortámadást követően is csak keresik a szavakat a városban élők – köztük a több ezres a magyar közösség tagjai. Varga János atya – aki a Collegium Pazmanianum rektora – a 777-nek küldött írásában a saját szemszögéből is feleleveníti a történteket.
Nehéz írni erről, ilyen testközelből, ilyen aktuálisan. Képtelenség az egyes – önmagunkban sem lényegtelen – elemeket röviden összefoglalni.
A rendőrség és a sajtó hétfő esti és keddi hírei nagyban ellentmondanak egymásnak – talán taktikai, stratégiai okokból, – ezért konkrétumok, a bűnüldözési oldal elemzésébe nem mennék bele.
A helyszín Bécs első kerülete, annak is a „Bermuda-háromszög” néven ismert, szórakozóhelyekkel teli része, ahol egyébként a románkori Rupprechtskirche és a bécsi nagyzsinagóga, a Stadttempel is megcsodálható. A hétfői szomorú statisztika: 4 halott, a Kujtim F. nevű tettessel együtt 5, és 23 – részben súlyos – sérült. És, hogy valami egy csapásra megváltozott itt Bécsben, Ausztriában.
A bécsiek számára ezen a napon nem a halottak napja volt a hangsúlyos téma, hanem sokkal inkább a kormány korlátozó intézkedései, amelyeknek értelmében kedd éjféltől kijárási korlátozás lépett életbe. Sokan ki akarták használni az utolsó estét, még kellemes, enyhe őszi időben mulatni egyet a cimborákkal, barátnőkkel. Akiknek ez a mindennapos szórakozásuk, bénultak voltak a gondolattól, hogy az élet másnaptól – beláthatatlan ideig- megint megáll. Miközben jogászok és emberjogi harcosok vitatkoztak azon, hogy bebizonyítsák, a kormány mindezzel túllép hatáskörén és megsérti az állampolgárok szabad önrendelkezési jogát, a többségnek úgy tűnt, az a legrettenetesebb, ami aznap történhet, hogy a laza bulizós estéknek egy időre vége.
Rá kellett ébredniük, hogy létezik ennél sokkal rosszabb: terroristákat üldöző hatóságok, a város felett köröző rendőrségi helikopterek és a késő éjszakáig hallható folyamatos szirénázás. Így lett a lockdownból – egyéni szóalkotással – shockdown, azaz lesokkolás. Pánik nem volt, csak döbbenet és félelem, egy olyan sokkoló élmény, amelyet a legtöbb bécsi még nem élt át korábban. Ezt a szörnyű eseményt, amelyet a médiumok szinte online közvetítettek, nagy együttérzéssel, szolidárisan élték meg mind a született osztrákok, mind azok a külföldről származók, akik rövidebb-hosszabb ideje itt élnek, beleértve a magyarokat is. Az otthon csendesen imádkozók szavát csak a Jóisten hallhatta, az aggódó hívások és üzenetek szinte egész éjszaka érkeztek a mobiltelefonokra.
A Szent István Egylet vezetőségi ülését közös elhatározással, rövid úton befejeztük és azonnal imádkoztunk Ausztriáért, Európáért, a világért, a békéért. Aztán néztük a híreket és reménykedtünk, hogy mégsem igaz, vagy ha igen, hamar vége lesz, hogy nem lesz sok áldozat, hogy lehet uralni a helyzetet…
Most talán sokan megérezték, rádöbbentek, hogy nem egyszerűen Bécsről van szó, a boldog Ausztriáról, amely a béke szigete, ahol a multikulti a trendi. Nem is egy vallásról, illetve annak képviselőiről, hanem a világról, a békéről, a normalitásról, a jövőről. Arról, hogy az értékrend híján kontrollvesztett demokrácia anarchia felé sodródik, arról, hogy az alaposságra és igazságosságra törekvő törvények, a politikai akaratok, a pillanatnyi érdekek, a pénz uralma és az egyéni önzések mögött elvész a társadalom önvédelmi mechanizmusa, amelyet még a profi rendőrség sem tud megvédeni.
A harsogó szirénák – miközben menteni igyekeztek a helyzetet, megakadályozni valami még rosszabbat – számomra a halál kultúráját hirdették. Halottak napi csendes miséink énekei, imái, a gregorián halotti mise, vagy bármely klasszikus requiem dallamai pedig az élet kultúráját szimbolizálják, amely egyedül képes külső és belső békét, reményt, távlatot adni. Az osztrák valóság része, hogy kedden egy „ökumenikus” gyászszertartásra került sor a Stephansdomban, a közjogi méltóságok jelenlétében, amelyen öt vallási közösség képviselője vett részt.
A muszlim vezető így fohászkodott: „Ó, Allah, a Teremtőnk. Te vagy a Felettébb Könyörületes és Irgalmas, segíts nekünk ezekben a nehéz órákban, ebben a nehéz időben. Segítsd azokat a szenvedő embereket, akiknek most szüksége van a segítségedre. Védj meg minket, családunkat, barátainkat, hazánkat és az emberiséget a terrortól. Add meg nekünk József próféta türelmét, add meg Jób próféta irgalmasságát. Legyen a bánatból remény. Legyen a bosszúból kegyelem. Ó Allah, tedd ezt a világot a biztos béke helyévé.” Majd azzal a formulával fejezte be az imát, amelyet keresztények, zsidók és muszlimok egyaránt használnak:
,,Ámen!”
Varga János atya
a szerző római katolikus pap, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora
hirdetés
1 Komment
„Ó, Allah, a Teremtőnk. Te vagy a Felettébb Könyörületes és Irgalmas, segíts nekünk …..” Ha úgy veszem,hogy kérni az Istenünket kötelező,ajánlott és felemelő mely kielégíti az Istenhez való viszonyomat,akkor kell imádkozni és kérni. Ám ha azt gondolom,hogy ezidáig is imádkoztunk a békéért és az egymás iránti szeretet megvalósulásáért,akkor ez nagyon nagyon kevés. Ez csak arra jó,hogy az embereket összehozza a cselekvésre,már ha összehozza és nem áll meg az imánál a dolog.
Miből gondoljuk azt,hogy Isten (hívjuk bárhogyan is) „segít”, „véd”, „türelmet ad”, „reményt”, „tedd ezt a világot a biztos béke helyévé”. Amióta világ a világ,mindig gyilkoltuk egymást és mindig voltak jó akaratú emberek akik imádkoztak Istenhez,hogy ne legyen gonoszság a földön. Viszont ha iciri picirit is körül nézel, láthatod, hogy a gyilkolás nem szűnt meg. Több ezer év óta sem vagyunk képesek levonni a tanulságot. Mégpedig azt,hogy mindazt amiért imádkozunk Istenhez és kérünk tőle az nem Istentől függ,éppen ezért nem is tudja teljesíteni. Minden felsorolt dolog,az embertől függ,ám az ember csak imádkozik és imádkozik,miközben határozottan és felelősségteljesen meg kellene újítanunk a gyermekeinkről szóló nevelést. Itt nem Isten ad nekünk békét,hanem mi tudjuk megteremteni azt. nem Isten véd meg,hanem odafigyeléssel,mi tudunk védekezni és elkerülni a radikalizmust. Nem Istennek kell reményt adnia,hanem nekünk kell úgy viszonyulnunk a fiatal generációhoz,hogy az reménykeltő legyen.
Újból: Történelmünk bizonyítja,hogy nem Istentől függenek az emberi dolgok, ha tőle függene akkor béke és szeretet lenne a földön. Mi magunknak kell megteremteni a kért dolgokat. Biztosan jobban járnánk Istennel.