Nem elég érezni a jót, megtenni azt, ami fontos, hanem ki kell lépni a komfortzónánkból és jót tenni.

Nem elég érezni a jót, megtenni azt, ami fontos, hanem ki kell lépni a komfortzónánkból és jót tenni.

A perfekcionizmus mára rengeteg embert érint, mert olyan társadalomban élünk, ahol valóban nagy hangsúly helyeződik a teljesítményre, versengésre. Bár elsőre még talán vonzó tulajdonságnak is tűnhet, valójában egy mély hiányból fakad, és abból a téves hiedelemből, hogy csak akkor vagyunk szeretethetők, ha jól teljesítünk. A jelenségről Kovács Janka pszichológust is kérdeztük.

Kovács Zsolt római katolikus pap vendégírással tisztelte meg a 777 szerkesztőségét, amelyben Szilágyi Liliána úszó felkavaró története kapcsán osztja meg értékes gondolatait.

Miért fontos a döntéshozatal és hogyan éljünk jól a lehetőségeinkkel? Milyen értelemben lesz gazdagabb az életünk keresztényként, mik azok az értékek, amelyeket ezen szemléletmód mentén újraértelmezhetünk? Papp Miklós görögkatolikus pap ilyen és ehhez hasonló érdekfeszítő kérdésekre ad választ előadásában.

Ebben a témában már készítettünk cikket, azonban maradt még hátra pár tipp, melyeket szívesen megosztunk veletek, hogy pozitív üzenetet közvetíthessünk továbbra is, mikor a közösségi média platformjait használjuk!

A Ne nézz fel! (Don’t look up) új netflixes filmről valószínűleg már mindannyian hallottunk. Sok kritika és ajánló született már a kasszasikerről; én most elsősorban nem filmes szempontok alapján elemezném, hanem azokat a gondolatokot, társadalmi folyamatokot szeretném kiemelni, amelyekre a film rávilágított -mindezeket a hit és a kereszténység értelmezési keretébe helyezve. Vigyázat, spoiler-veszély!

Mi történik, ha sok ideig nem jön válasz Istentől, ha nem történik előremozdulás? Hogyan formálódunk közben? És mit tegyünk, ha eleve nem türelmes embernek születtünk?

Kedves problémákkal küzdő Fiú, kérlek, szólítsd le azt a lányt Jezsun! Elolvastam az olvasói válaszok alapján írt cikket, és azonnal késztetést éreztem, hogy válaszoljak a fiúknak, akik küzdenek velünk, lányokkal. Nem mondom, hogy nem jogos…
