A múlt héten már írtunk pár gondolatot Jézus vízen járásának történetéről, ezúttal pedig Bese Gergő atya osztja meg elmélkedését olvasóinkkal.
Bese Gergő
Bese Gergő atya a tegnapi naptól új városba költözött: Pannonhalmáról egészen a Dél-Alföldre, Jánoshalmára. A 777 alapítócsapatának tagja természetesen a jövőben is ugyanúgy velünk lesz, így folytatódnak a vasárnap esti írások, valamint a Tabuk nélkül is!
Minden túlzás nélkül állítható, hogy életének legfontosabb napja volt hét évvel ezelőtt Bese Gergőnek, hiszen ezen a napon szentelték pappá, éppen Szent Péter és Pál ünnepén. Többek között erre a különleges napra is emlékezik írásában!
Bese Gergő atya pannonhalmi küldetése hamarosan véget ér, az ország másik szegletében folytatja papi szolgálatát. A fiatal atya a nehéz búcsúról is ír szokásos vasárnap esti írásában!
Pünkösd ünnepén arra bátorít Bese Gergő atya, hogy együtt cselekedve újítsuk meg azt az Egyházat, amely ma ünnepli születésnapját!
Miközben a kereszténység Jézus mennybemenetelét ünnepli, Bese Gergő atyának komoly kommentháborút kellett vívnia az elmúlt napokban, mivel egy olyan petíció mellett állt ki, amely a természetes családot kívánta megvédeni. Tanulság és elmélkedés – ez áll a fiatal római katolikus pap mai írása mögött.
Igyekszem minden jegyesoktatásba belecsempészni a május 22-én ünnepelt szentünknek, Szent Ritának a karizmáját, életét. Olaszország Umbria tartományából származik a lehetetlen helyzetek megoldója, égi közbenjárója.
Bese Gergő atya “hagyományos” vasárnap esti írásában ezúttal a mai evangéliumra hívja fel figyelmünket!
Zarándokok nélkül emlékeztek a fatimai jelenések 103. évfordulójára: 1917-ben három pásztorgyereknek jelent meg a Szűzanya, a hatodik találkozást egyes becslések szerint akár hetvenezren is láthatták a helyszínen., ez volt az úgynevezett napcsoda.
Húsvét negyedik vasárnapján a római katolikus egyház a papi hivatások fontosságára hívja fel a figyelmet. Bese Gergő atya – aki egy fiatal pap – azonban fontos dologra hívja fel a figyelmet blogjában: őket sem kerülheti el a kiégés, főleg ha olyan szolgálatot kell végezniük, amely nem illik a személyiségükhöz.