A Szólj Be a Papnak! videósorozat legújabb részében azt a nehéz kérdést tették fel egy református lelkésznek és római katolikus papnak, hogy “Ki teremtette Istent”?

A Szólj Be a Papnak! videósorozat legújabb részében azt a nehéz kérdést tették fel egy református lelkésznek és római katolikus papnak, hogy “Ki teremtette Istent”?
Van egy rangos focitorna, ahol a magyar csapat igazán remek teljesítményt nyújt olyan országok ellen, mint például Portugália vagy Olaszország! Igaz, hogy elsőre és másodjára is dörzsölni kell a szemünket, mert azok az emberek vannak a pályán, akik néhány napja még az igéről magyaráztak a szószéken: bizony, ez a papi foci Európa-bajnokság, ahol Magyarország ismételten képviselteti magát. A tornát ezúttal Csehországban rendezik, a magyar válogatott pedig három ferences szerzetessel, három világi pappal és hét görögkatolikus atyával érkezett az eseményre.
Akkor kezdtem gyanút fogni, hogy a római kiküldetésem utolsó napján egy különleges közösség szentmiséjére csöppentem, amikor felfedeztem, hogy rajtam kívül egyetlen fehér ember van az örök város egyik kis templomában. Ő is meglehetősen zavart fejet vágott, majd két perccel később a nyitóéneknél már a tekintetemet kereste kissé kétségbeesetten, hátha pontos felvilágosítást tudok neki adni, hogy mi is történik valójában. Valószínűleg én is így nézhettem ki, mert tekintetünk találkozásától inkább megijedt, mintsem megnyugodott.
A Prímási Palotában fogadott bennünket Erdő Péter bíboros, akivel nem szokványos interjút készítettünk, hiszen szóba került többek között a humora, a szabadideje, sőt A két pápa című film is – amelynek kapcsán bátorkodtunk megkérdezni: volt-e reális esély arra, hogy ő legyen XVI. Benedek pápa utódja? A kedélyes beszélgetés végén természetesen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is szóba került, amelyet szívügyének tekint Magyarország bíborosa.
Több amerikai hírportál is beszámolt arról, – sőt szemtanúk is megerősítették – hogy Kobe Bryant és lánya haláluk előtt mindössze két órával szentmisén vettek részt a Newport Beach-i katolikus templomban.
Neked mit jelent az ökumené? Ezt a kérdést tettük fel a 777 Instagram-oldalán, amelyre rengeteg válasz érkezett, amelyek szinte kizárólag egy irányba mutatnak.
Olvasótáborunk jelentős része érintett a vizsgaidőszakban, ha máshogy nem, akkor úgy, hogy valamelyik szerette – ismerőse ezekben a napokban ad számot tudásáról. Szeretettel ajánljuk a vizsgázók imáját – amely néha az utolsó reményt jelenti!
Székelyföld természeti kincseit és kultúráját bemutató imázsfilm készült, képileg profi, tartalmában irigylésre méltó!
“Csillag születik” – így neveztek korábban egy népszerű tehetségkutató versenyt: valóban csillagokra van szükségünk, de nem (csak) ebben az értelemben. Egy írás a csillaggá válásról, arról, hogy micsoda küldetést kaptunk ebbe a világba.
Szent II. János Pál egyházfői szolgálatát nagyban meghatározta a fiatalokkal való kapcsolata: még haldoklásakor sem feledkezett meg róluk – ahogyan ők sem róla.