Valamiben szerintem mindenki egyetért: egy ember sem tökéletes. Legyen az fehér vagy színes bőrű, fiatal vagy öreg, nő vagy férfi, sérült vagy átlagos. Mindenkinek vannak hibái, csak egyeseknél ez könnyebben észrevehető. De nem is baj ez, hiszen ha mind ugyanolyanok lennénk, egyrészt nagyon unalmas lenne az élet, másrészt a saját személyiségünkben is kevesebb esélyünk lenne fejlődni.
Sokan szeretjük azokat a filmeket, amelyek bár valamilyen bonyodalommal kezdődnek, mégis (igaz, meglehetősen kiszámítható) boldog a befejezése. A két szerelmes megházasodik, a problémák egycsapásra megoldódnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Nemrég szembejött velem egy hirdetés, amely „önbizalom növelő fotózást” kínál nőknek. Először jót nevettem rajta, de aztán elgondolkoztatott…
Az Oázis Kertészet a Valentin-napi reklámja során egyben a hűtlenséget is hirdette: „Az akció keretében 2018. február 9. és 14. között két azonos értékű virágzó növény vásárlása esetén az egyik árából 50% kedvezményt adunk”- áll a plakáton, amelyen a hűtlen szerető látható, két lánnyal az oldalán.
Az év kezdetével sokan tesznek különböző fogadalmakat, és tűznek ki újabb célokat. Nekem is számos tervem és elhatározásom van, amelyek mind azt szolgálják, hogy haladjak az életemben, vagy változtassak azokon a szokásaimon, amik hátráltatnak abban, hogy teljesebb életet éljek.
Közeledik az év legnagyobb születésnapi bulija! Nem akárki születésére kezdünk el hivatalosan is készülődni vasárnap: a mindenható Isten emberré lett értünk, mert ennyire szeret minket! Akárhogy is igyekszem, azért ezt nem olyan könnyű felfogni.
Nyugodtan állíthatom, hogy anyatejjel szívtam magamba a katolikus hitet. A családomból sokan végeztek katolikus teológiát, hittant oktatnak és élő hitű közösségbe járnak, amiért nagyon hálás is vagyok. A nagymamám csecsemőkoromtól fogva vitt be napi szinten a hittanóráira és a templomba, így a szó szoros értelmében „belenőttem” a katolikusságba. Isten mindig is az életem része volt, de 15 éves voltam, amikor egy Istenélmény kapcsán „újjászülettem”, és újfajta kapcsolatom lett Jézussal. Azóta bármikor kérdeztem Istent, mindig megerősített abban, hogy nekem itt a helyem.
Te hogy reagálsz, ha valami öröm ér? Én például sosem tudom magamban tartani, és rögtön elújságolom a barátaimnak. Vagy mit teszel, amikor valamit megtapasztaltál, ami nagy hatással volt rád, és tudod, hogy másnak is segíthet? Megosztod, igaz?
Kérlek, csukd be a szemed és képzeld el, hogy az édesanyád méhében vagy. Ahogy épp élvezed ezt a roppant kényelmes kis otthont, egyszer csak meghallod, ahogyan az anyukád vívódik: nem vagyok ehhez túl fiatal/öreg? Mit fognak szólni az emberek? Nincs pénzem, hogyan fogom felnevelni? Ha a párom ezt megtudja, biztosan elhagy… rendellenességet találtak, megtartsam? Hányan élik meg ezt életük első pár napján… Sokan vannak, akikre ma példaképként tekintünk, az anyaméhben mégis a halálukat kívánták. Hogy is van ez, ember a magzat?
Sokszor a féltékenység győz a szeretet felett. De így kell ennek lennie?