Bartos Lídia Lelle, Blog

“De tanárnő, ő is megérdemel egy esélyt!”

Valamiben szerintem mindenki egyetért: egy ember sem tökéletes. Legyen az fehér vagy színes bőrű, fiatal vagy öreg, nő vagy férfi, sérült vagy átlagos. Mindenkinek vannak hibái, csak egyeseknél ez könnyebben észrevehető. De nem is baj ez, hiszen ha mind ugyanolyanok lennénk, egyrészt nagyon unalmas lenne az élet, másrészt a saját személyiségünkben is kevesebb esélyünk lenne fejlődni.

Sokszor hallom, mintegy kifogásként, amikor az abortuszról beszélgetek valakivel, hogy „de ha beteg lesz a gyerek, nem ítélhetjük el az anyát, ha inkább elveteti, hiszen így mindenkinek jobb lesz”. Ítéletről szó sincs, na de valóban jobb lesz így?

Valahol engem nagyon zavar ez a felfogás. Persze, nehezebb lesz, de a gyerekvállalás már eleve nem egyszerű. Amikor megszületik egy csecsemő, még nem tudhatjuk, hogy neki személyesen milyen nehézségei lesznek. Mert mint azt már megállapítottuk, senki sem tökéletes.

Manapság az emberek mindig a könnyebb utat választják. Minél gyorsabb, egyszerűbb, és a lehető legkevesebb erőfeszítésbe kerül, annál jobb. De Isten országában ennek inkább az ellenkezőjével találkozom. Igenis fontos a küzdelem, a türelem, és a kitartás. Néha szenvedés által tudunk növekedni, és Krisztus képére formálódni. Végülis Neki sem volt leányálom a kereszthalál…

Így van ez akkor is, amikor egy sérült, vagy az átlagostól valamelyest eltérő gyerek készül a világra jönni. Van, hogy diagnosztizálják, van, hogy félrenézik, és vannak olyan esetek is, amelyek csak később derülnek ki. Mint például az autizmus. Az autizmussal élő emberek problémájának lényege a szociális-kognitív és kommunikációs készségek fejlődésének zavara, ami a személyiség fejlődésének egészére kihat.

Jelenleg egy hetedik osztályos fiú mellett dolgozom egy iskolában, aki történetesen autista. Nevezzük most Balázsnak. A szívemhez valamiért külön közel állnak az autista emberek, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű velük. Mondhatnám, kifejezetten nehéz. Nehéz a családnak, a környezetnek, és bizony nehéz a kortársainak is.

Mégis, ahogy telnek a napok, egyre inkább észreveszek valamit: ez a fiú hatással van mindenkire maga körül. Nem értik őt, és sokszor kinevetik vagy bosszantják, mégis, ezek a gyerekek valami olyasmit tapasztalhatnak meg, amit kevesen. Az osztálytársai, akik épp most kezdenek kamaszodni, megható empátiával veszik őt körül. Bár viszonzásul nem kapnak semmit, vagy csak elutasítást, mégis napról napra keresik a társaságát.

Nemrég történt, hogy az osztályban képviselő választás volt, azaz közösen, szavazással kijelölnek valakit, aki az osztályfőnök jobb keze lesz. Erre a szerepre Balázs már évek óta nagyon vágyott, de még egyszer sem választották meg. Most is elsőként jelentkezett a jelöltek közé.  A többiek nevettek, de a fiúk eldöntötték, hogy viccből rá fognak szavazni.

Kiosztották a cetliket, és mindenki felírta a szerinte ideális képviselőt. Amikor elkészültek, elkezdték összegezni a szavazás eredményét. Kihúzták az első cetlit: Balázs. A tanár kicsit húzta a száját, de nem szólt semmit. Második cetli: Balázs. A tanár arca egyre inkább elkomorult. Harmadik cetli: Balázs…. és ez alig pár kivétellel így ment tovább az utolsó cetliig. Balázs óriási fölénnyel győzött.

A tanár nagyon ideges lett. Azt mondta, hogy úgy látja, a gyerekek nem értették meg ennek a pozíciónak a jelentőségét. Neki olyan emberre van szüksége, aki komolyan veszi a feladatát. Az osztály felháborodott. Ami először viccnek indult, üggyé változott. Többen hangot adtak nemtetszésüknek. Az egyik fiú felállt, és határozottan kijelentette: „De tanárnő, ő is megérdemel egy esélyt!”

A szemeim könnybe lábadtak. A gyerekek győztek, Balázs próbaidőt kapott. Az osztály a nevét kántálva ment ki az óráról, Balázs pedig ugrált örömében.

Mit mutat meg ez a kis történet?

Azt, hogy ezek a gyerekek észre sem vették, de valóban fontos ügy lett a számukra az, hogy a társuk is egyenlő esélyeket kapjon. A hónapok során megtanulták, hogy ő is ugyanolyan értékes, és teljes ember mint ők. Már tudják, hogy ahelyett hogy hátráltatnánk, és zsigerből nemet mondanánk egy olyan emberre, aki nem olyan mint mi, inkább adjunk neki lehetőséget arra, hogy megmutassa mit tud.

Mert egy esélyt mindenki érdemel. Nem tisztünk eldönteni, hogy ki méltó rá és ki nem. Ha Isten így gondolkodna, bizony mi sem járnánk túl jól….

Nem tudjuk, mit veszítünk, amikor valakire nemet mondunk. Legyen az egy új élet, vagy egy olyan ember, aki ki van taszítva a társadalomból, vagy egyszerűen csak egy olyan ismerősünk, aki valamiért irritál minket. Mindenkitől lehet tanulni. Az elmúlt pár hét alatt bennem is sok minden változott. Jó párszor szembesültem a saját határaimmal, és léptem ki a komfortzónámon kívülre. Új dolgokat fedeztem fel magamban, és kicsit már másképp látom a világot. Mindezt egy olyan gyereknek köszönhetően, aki egyszerűen csak más mint a többi.

Az osztályképviselő választás után hazafelé egyszerre sírtam és nevettem. Mert igen, lehet egy helyzet egyszerre nagyon nehéz, és egyben mégis gyönyörű. Ez a formálódás része, és ezek a pillanatok minden nehézséget megérnek.

 

Bartos Lídia Lelle

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás