A boldogságot sokféleképpen szokták ábrázolni, de leginkább egyfajta alapállapotként van leírva. Az alábbi írásomban egy újfajta megközelítést szeretnék bemutatni, amely egy hittanóra alatt fogalmazódott meg bennem.
Könnyen elképzelhető, hogy mire kimegy ez az írás, már aktualitását veszíti, hiszen gyorsan változik a helyzet az élet minden területén. Én mégis most fontosnak tartom megosztani tapasztalataimat és gondolataimat, hiszen a legutóbbi vasárnapon már szemmel láthatóan kevesebb ember volt a templomokban.
Az életben sokszor hirtelen váltakoznak jó és rossz időszakok, és könnyen esünk abba a hibába, hogy a rosszban megragadunk. Hosszúnak és gyötrelmesnek érezzük ezt, és olyannak tűnik mintha sosem lenne vége. Mégis mi segíthet ki egy rosszabb periódusból?
Sokszor halljuk ezt a mondatot, hogy a kereszténységbe bizony bele kell halnunk. Pontosan mit is jelent ez, és mennyire kell komolyan vennünk?