Blog, Egyéb

Van, amikor nem megy – a lelki szárazságról

Ha már ilyen szépen felkelt a nap előttem, és halványan bevilágítja a szobát, akkor én miért ne kelhetnék fel, hogy magam is beragyogjak másokat? Nagy lendületet veszek, fejben már el is terveztem az indulást, az agyam kiadja a parancsot az izomzatnak felkelni, de… csak még öt perc…

Pontosan így zajlik napról napra annak az élte, aki érzi az életbe való belefáradást. Talán ismerjük ezt a kifejezést, és mind tudjuk mit jelent belefáradni a mindennapokba. Mert hát vagyunk így ezzel, sajnos szerintem sokan is. Én is észreveszem a fáradtság, fásultság jeleit saját magamon számtalanszor. Ilyenkor az embernek a kedve sincs meg ahhoz, hogy csináljon bármi értelmeset, azonban érzi, hogy valamit mégiscsak tenni kell.

Őszintén! – nem mindig megy

Ismerős lehet ez az érzés spirituális téren is. A vallását gyakorló keresztény ember is olykor belefásulhat a mindennapok szürke monotonitásába, nem beszélve arról, ha esetleg még valami negatív dolog rá is tesz a rosszabb hangulatra. Igen, sajnos tényleg vagyunk így egy páran, ami azonban sokkal rosszabb, hogy keresztényként mintha ez tabunak számítana. Hiszen egy kereszténynek az életvidámságot, az örömöt és a buzgó kitartást kell sugároznia mindig. Jézus Krisztus velünk van, megváltott minket, szeretjük egymást – ilyen dolgok közé szinte tilos beférkőznie a fásultságnak vagy a levertségnek.

Olyan, mintha egy keresztény nem is lehetne rosszkedvű, vagy levert.

Pedig ez nem így van. Krisztus az emberi életből nem vette ki az összes ránk leselkedő nehézséget egy csettintéssel, de nem is ez volt a célja. Nem azért boldogok a lelki szegények, mert megszűnt a nélkülözésük. Nem azért boldogok a sírók, mert soha többet nem éreznek fájdalmat. Nem azért boldogok a szelídek, mert soha többet nem bántják őket. Nem azért boldogok az igazságra szomjazók, mert megszűnt az igazságtalanság. Nem azért boldogok az irgalmasok, mert mostantól minden ember a jót jóval viszonozza. Nem azért boldogok a tiszta szívűek, mert soha többet nem kell a kísértéssel szembenézniük. Nem azért boldogok a békességesek, mert kitört a világbéke. És végül nem azért boldogok azok, akiket üldöznek az igazságért, mert soha többet nem üldözik őket.

hirdetés

Kár lenne éppen ezért hazudnunk magunknak arról, hogy bajok, kísértések még így is elérhetnek bennünket. Jézus Krisztus ugyanis azt hagyta meg nekünk, hogy az Ő követése bizony küzdelem lesz. Nehéz kísértésekkel és lelki megpróbáltatásokkal kell majd szembenéznie annak, aki Őt követni akarja. Ha nem találkozunk ilyennel, akkor vagy annyira az életszentség magaslatán vagyunk, hogy az Istennel lévő kapcsolatunk mindenen átsegít – ami szuper -, vagy valamit talán nem csinálunk jól. Mondjuk, nem vagyunk elég őszinték magunkkal. Néha azért mégis érdemes szembenézni a hibáinkkal, komplexusainkkal. Vegyük észre azokat, és merjük bevállalni, hogy a dolgok valahol talán rossz irányba kerültek. Inkább, mint hogy egyenesen robogjunk el Istentől egy teljesen más irányba.

“Nyelvem az ínyemhez tapadt…” – amikor nem megy az ima sem

El is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, ami a lelki szárazság idején nagyon is előtérbe kerül: „Mit tegyek, ha nem olyan az ima, mint amilyen előtte volt?” Megvan a szép kis rutinunk, reggel ébredés után egy gyors ima, evés előtt és után akár csak egy gyors keresztvetés, este alvás előtt. Vagy amikor templomba megyünk, ülünk a Szentmisén, hallgatjuk az éneket, vagy mi magunk is énekeljük, és mondjuk a szokásos részeket. Amikor pedig érezzük, hogy valami személyeset is kéne beszélgetnünk Istennel, akkor mintha valami mégsem menne. Talán el se kezdjük. Vagy annyit mondunk:

„Ráér.”

És ezzel a szőnyeg alá is van seperve a probléma. Hiszen Isten bármikor elérhető, majd „valamikor” jobban összeszedem a gondolataimat – amit persze nem is árt -, és esetleg majd jobban fog menni. Ezzel viszont könnyen hamis nyugalomba ringathatjuk magunkat, hiszen gondolhatjuk, hogy így az imára, a jó tettekre, és végső soron Istenre is van még időnk bármikor. Ez azonban nem Krisztus tanítása, hanem mástól van, a Kísértőtől. Mit is mondott erről Krisztus:

elérkezik az óra, és már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát.” (Jn 4,23)

Vagy:

Legyetek hát éberek! nem tudjátok ugyanis, hogy mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul érkezik!” (Mk 13, 25-36)

Figyelmeztető mondatai ezek az evangéliumnak, melyek arra akarnak sarkallni, hogy Istenre bizony itt és most van az idő. Érdekes módon pont az az idő, ami Isten számára egy szösszenet ezernyi évből, mégis milyen nagy jelentőséggel bír. Könnyen lelki szárazságra vezethet az, ha minden fontos dolgot Isten elé helyezünk. És talán pont emiatt szürkülhet el az imaéletünk, ha nem vagyunk jelen az adott pillanatban Istennel. Tegyük fel a kérdést: “Az adott imámban valóban Istennel vagyok-e, vagy a holnaputáni teendőimmel?”

Isten kegyelmében – de rajtam is sok múlik

Amikor mélypontra kerülök, általában mindig valami kijózanító gondolat fordít rajtam egy nagyot. Hiszen ebben az állapotban az ember könnyen belesüpped a problémákba, és a nagy nyomás hatására a racionális gondolkodás is ködösebbé válik, holott a megoldás általában nincs is messze. Amikor viszont más van ilyen helyzetben, kívülről szemlélve értetlenül állhatunk hozzá, hogy miért kínlódik még az adott helyzetében, holott egy kis házimunka, takarítás, olvasás, vagy egy kis aktív kikapcsolódás milyen sokat segítene ebben a helyzetben.

Pontosan ezt kell látnunk magunkban is. A negatív gondolatok és érzések gátolják ilyenkor legjobban az embert. Ezért érdemes mindig elgondolkodni azon, hogy ha ilyen állapotban vagyunk

mi magunk vajon mennyit teszünk meg azért, hogy kikerüljünk ebből a helyzetből?

Olyan sokszor előfordult velem például, hogy ha nem ment az ima, akkor valójában nem is próbálkoztam vele, mert a negatív érzés hamar elkedvtelenített. Azonban nem próbáltam ki új imamódokat, nem olvastam utána valami motiváló gondolatnak a Szentírásból, és úgy összességében, nem is készültem fel rá.  De ez mind igaz lehet a tanulásra, munkára, diétára, edzésre (írásra, mint mostanában az én esetemben…), hiszen szárazság idején ezek is nehezebbé vállnak.

Érdemes odafigyelnünk magunkra, és a körülöttünk lévőkre, hogy hol tudjuk megadni a segítséget, hol tudunk változtatni. Azonban emlékeznünk kell arra is, hogy mindezekben mindig ott van Isten, az Ő olykor csöndes és enyhe gondviselésében, mely nem mindig úgy érkezik, ahogy azt várjuk. De a kijózanító gondolatokban, és a támogató családtagokban és barátokban mindig ott van Ő, hogy általuk segítsen minket az igazi boldogságra.

Kiss Máté

 

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Még nem érkezett hozzászólás