A mai időjárás eléggé ködös volt, és lehet, nem csak én érzem úgy, hogy a közeljövő is kicsit „ködös” a sok bizonytalanság miatt. De vajon mi vár ránk a köd mögött?

A mai időjárás eléggé ködös volt, és lehet, nem csak én érzem úgy, hogy a közeljövő is kicsit „ködös” a sok bizonytalanság miatt. De vajon mi vár ránk a köd mögött?
„A Baba Suttogó”, „Intenzíves nagypapa” vagy csak egyszerűen „David nagypapa”. Ezeken a beceneveken ismerték David Deutchmant, aki 14 éven keresztül minden kedden és csütörtökön egy atlantai kórházban beteg és koraszülött gyermekek között önkénteskedett. A szolgálatkész nagypapa 86 éves korában hunyt el, de tettével példaértékű lehet mindannyiunk számára.
Tavasszal hozzászokhattunk az online misékhez és istentiszteletekhez, az utóbbi időben viszont szerencsére „offline” módon is bekapcsolódhattunk a szertartásokba. Azonban a járvány erősödésével ismét egyre több helyen van lehetőség online is részt venni a miséken, ezért elevenítsük fel, hogy mire érdemes odafigyelnünk a részvételnél!
Több mint 100 hazai sportoló, egykori és jelenlegi olimpikonok fogtak össze, hogy adományukkal segítsék a járvány elleni védekezést. A 10,2 millió forint felajánlást a Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Vöröskeresztnek adományozta, a szervezet pedig négy fővárosi kórháznak és az Országos Mentőszolgálatnak vásárolt orvosi eszközöket ebből az összegből.
Ha röviden akarunk válaszolni a címben feltett kérdésre, akkor mondhatjuk azt is, hogy semmi, hiszen Isten minden imát ugyanolyan fontosnak tekint. Azonban mégis van jelentősége a közös imának is. Ugyanis ha sokan imádkozunk egy közös célért, akkor az Isten számára is jelzésértékű lehet, hogy az emberiség közösen fohászkodik az Ő segítségéért!
Sokszor érezhetjük azt, hogy jó lenne kiszakadni kicsit az online világból és kikapcsolni az agyunkat. A következő hetekben azonban lehet, hogy mégis ez adhat majd nekünk lelki töltetet, ha társaságra vágyunk. Összeszedtük, hogy milyen pozitívumai lehetnek az internetes lehetőségeknek.
„Sokoldalú lelkipásztorok” címmel érdekes témákat érintett a Ridikül egyik legutóbbi adása, amelyben a 777 olvasói számára ismerős vendégek beszéltek papi és lelkészi hivatásuk mellett arról is, hogy milyen egyéb tevékenységben találtak kihívásokat. Az adás legérdekesebb gondolatait szemlézzük.
Egy nappal rendtársa, Balázs Gergely piarista atya után Szabó István atya is elhunyt a kiskunhalasi járványkórházban. Mindketten a kecskeméti Piarista Rendház tagjai voltak. Szabó atya életének 79., szerzetességének 60. évében távozott közülünk. Rá emlékezünk korábbi diákjai és cserkésztársai segítségével.