2020. 11. 22.

Mire figyeljünk az online miséken?

Tavasszal hozzászokhattunk az online misékhez és istentiszteletekhez, az utóbbi időben viszont szerencsére „offline” módon is bekapcsolódhattunk a szertartásokba. Azonban a járvány erősödésével ismét egyre több helyen van lehetőség online is részt venni a miséken, ezért elevenítsük fel, hogy mire érdemes odafigyelnünk a részvételnél!

Még jelenleg több helyen csak opcionálisak az online szertartások és nem zárták be a templomok kapuit, ennek ellenére előfordulhat, hogy betegség vagy elővigyázatossági okok miatt utóbbira nincs lehetőségünk. Ezért gondoltunk arra, hogy megnézzük, mik segíthetik az otthoni miséken való részvételt.

Érkezz időben!

Valószínűleg az otthonából senki sem fog elkésni, mint a templomba érkezésnél, de az előfordulhat, hogy a tv vagy monitor mögé csak beesünk. Figyeljünk arra, hogy ne az utolsó pillanatban kapcsolódjunk be az internetes közvetítésbe, hanem készítsük elő a technikát időben, esetleg üljünk le a képernyő elé családunkkal és próbáljunk elcsendesedni és a misére hangolódni. 

Öltözz alkalomhoz illően!

Azzal is könnyebben átérezhetjük, hogy misén vagyunk az otthonunkban, ha nem pizsamában mászunk oda az online közvetítéshez. Ha úgy készül a család, hogy közben mindenki felöltözik úgy, mintha templomba menne, akkor lehet a gyerekek is átérzik, hogy bár rendhagyó módon, de misén vagyunk.

Zárd ki a külvilágot!

Talán ez az egyik legnehezebb dolog otthon. Hiszen a templomban sok minden segíthet rajtunk, hogy elmélyedjünk az imádságban és lelkileg is ott legyünk a misén. Otthon viszont egy-egy kép a falon vagy berendezési tárgy akár könnyen elvonhatja a figyelmünket a lelki tartalmakról, hiszen „csak” egy képernyőt bámulunk, tehát akár tv-t is nézhetnénk. Azonban, ha arra a képernyőre nem egy egyszerű tárgyként tekintünk, hanem úgy, mint egy lehetőségre, amellyel részt vehetünk a templomban a szertartáson a jelenlegi helyzetben, akkor más értelmet is nyerhet. Ha úgy érezzük, otthon sok minden elvonja a figyelmünket, akkor próbáljuk olyan helyre beállítani a képernyőt, ahol kevesebb külső impulzus ér minket, így hátha jobban tudunk figyelni az Ő hívó szavára is.

+1 Alkoss „templomi” környezetet!

Természetesen egy templombelsőt elég nehéz lemodellezni az otthonunkban még a legkreatívabb és legügyesebb művészeknek is. Ennek ellenére szintén segítheti a lelki ráhangolódást a misére, ha odakészítjük asztalunkra a Szentírást, esetleg egy keresztet, vagy gyújtunk egy gyertyát. Lehet valakinek csak külsőség, de másnak akár ez ad lehetőséget arra, hogy úgy érezze, jelen van a szentmisén.

Borítókép - Fotó: Robertprzybysz | Dreamstime.com
Blog Hortobágyi Tibor
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás