2020. 11. 07.

Meg kell találni, hogy az egyház mit tud adni ma a fiataloknak

„Sokoldalú lelkipásztorok” címmel érdekes témákat érintett a Ridikül egyik legutóbbi adása, amelyben a 777 olvasói számára ismerős vendégek beszéltek papi és lelkészi hivatásuk mellett arról is, hogy milyen egyéb tevékenységben találtak kihívásokat. Az adás legérdekesebb gondolatait szemlézzük.

Először is pár szóban a vendégekről. A rendszeres 777-olvasóknak nem kell bemutatni, hogy kik ők, hiszen mindannyiukkal interjúztunk már korábban. Aki azonban ezeket nem olvasta volna, neki pár szóban bemutatjuk őket. Bedekovics Péter református lelkész, a Magyar Cserkészszövetség elnöke, Huszák Zsolt, a Bácsalmási Római Katolikus Plébánia plébánosa, valamint Debreczeni András, a Szegedi Görögkatolikus Egyházközség segédlelkésze. Ők hárman voltak a „Sokoldalú lelkipásztorok”, a Ridikül című tv-műsor vendégei.  De hogy mitől is sokoldalúak?

Bedekovics Péter egy véletlen folytán ismerkedett meg a cserkészettel, amely azóta meghatározó része az életének. Elmondta, hogy a táborozásaik alkalmával a fiatalok telefonmentes napokat tartanak, ami eleinte szokatlan volt számukra, de hamar hozzászoknak.

„Csapatonként változik, hogy alapvetően hogyan néz ki ez a szabály. Például ahol eddig én voltam vezető, ott mindig azt csináltuk, hogy este volt egy idősáv, amikor haza lehetett telefonálni. Addig visszakapták a telefont. Azok a gyerekek, akik az elején azon gondolkodnak, hogy inkább nem jönnek táborba, ha 10 napig nem lehet nyomkodni a kütyüket, ők általában két nap alatt elfelejtik, hogy van az erdei táboron kívül is világ és vannak „appok” a telefonjaikon. Néha már úgy kell őket emlékeztetni, hogy „az utóbbi három napban felhívtad anyut?” Ilyenkor pedig úgy kell rájuk erőltetni, hogy „telefonálj haza”.

Szerintem abszolút nem igaz, hogy a fiatalok csak a telefonon akarnak lógni, viszont nagyon nehéz onnan „kikapcsolni” őket.”

Ahogy azt mi is megírtuk, Huszák Zsolt atyának mentőápolói végzettsége is van, így az orvosi ügyeleten is dolgozik papi hivatása mellett.

„Néha azt tapasztalom, hogy sokszor a vallásos ember sem tud mit kezdeni a pappal és zavarban van, ha beszélgetni kell vele. Ezért is szerettem volna, ha a papi képet is formálom azáltal, hogy jobban megjelenek a hívek életében. Így jelenleg Bácsalmáson az orvosi ügyeleten szoktam segíteni.”

Tavasszal számára is nagy kihívás volt, hogy a hitélet is átköltözött az online térbe a járvány alatt.

„Tavasszal a hittanórák is online módon működtek. Azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan a hívők és nem hívők közül is elkezdtek az online térben is keresni és kutatni lelki tartalmak után. Valaki mesélte, hogy minden nap eltölt egy-két órát munka után a gép előtt és próbál lelkileg töltekezni ott.”

Debreczeni András a papi Európa-bajnokságon is részt vett már, de nemcsak játssza a futballt, hanem szurkolóként is szeret kijárni a mérkőzésekre.

„Évek óta járok válogatott labdarúgó-mérkőzésekre és látom a fanatikus szurkolókon, hogy több száz kilométert is képesek utazni annak reményében, hogy látnak egy csapatot nyerni. Ha ezt megnézzük a maga valóságában, akkor csak a remény élteti az egészet. Mégis elmennek és utaznak, hogy lássanak egy csodát. Akár gondolhatunk itt az oslói csodára vagy bármelyikre, amikor hirtelen borult a papírforma, és ez a remény élteti őket, hogy ezt újra láthatják. Valahogy nekünk is ezt a csodára való éhséget kellene beépítenünk a mi életünkbe. (…) Ezt a reményt és hűséget átültetni az egyház és a tanítás iránt, mint amit ezek az emberek, és mondhatom, néha én is megélek.”

Az adás során meglepetésvendég is csatlakozott hozzájuk Kovács Barbara evangélikus lelkész személyében, aki háromgyermekes anyukaként végzi lelkipásztori hivatását Pécsen. Szerinte is fontos kihívás, hogy a keresztények megtalálják az utat ma is a fiatalokhoz.

„Nagyon nehéz megtalálni, hogy mi is a célunk az interneten. Ha szórakoztatóiparba szeretnénk átmenni, akkor ott alulmaradunk és nem is biztos, hogy ott van a helyünk. Nekünk valószínűleg nem az a célunk, hogy még valami izgalmasat adjunk a fiataloknak vagy még valami nagyon menő dolgot, mert azt valószínűleg találnak eleget maguknak. Azonban

meg kell találnunk, hogy mi az, amit ma az egyház tud adni a fiataloknak.

Már nem azt a kort éljük, mint amikor én voltam általános iskolás, hogy minden péntek este ott voltunk a gyülekezetben és akkor játszottunk, pingpongoztunk. Ma már ez nem elég. Valami új utat kell találnunk, amibe beletartozik az is, hogy használjuk az online világot.”

A teljes adás itt nézhető vissza.

Forrás: mediaklikk.hu / Ridikül

Borítókép - Fotó: mediaklikk.hu
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás