Szemle

Példaértékű volt az elhunyt „Intenzíves nagypapa” szolgálata

„A Baba Suttogó”, „Intenzíves nagypapa” vagy csak egyszerűen „David nagypapa”. Ezeken a beceneveken ismerték David Deutchmant, aki 14 éven keresztül minden kedden és csütörtökön egy atlantai kórházban beteg és koraszülött gyermekek között önkénteskedett. A szolgálatkész nagypapa 86 éves korában hunyt el, de tettével példaértékű lehet mindannyiunk számára.

David Deutchman nyugdíjas éveiben kezdett el önkénteskedni és 14 éven át minden kedden és csütörtökön ellátogatott az egyik atlantai kórházba, ahol megvigasztalta és gondozta a beteg és koraszülött gyermekeket. Bár sokan csak akkor teszik be a lábukat a kórházba, ha erre szükség van, de Deutchman nem olyan volt, mint a legtöbb ember.

Sajnos november 14-én 86 éves korában elhunyt, 17 nappal azután, hogy negyedik fázisú hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Azonban tettei miatt érdemes kicsit jobban is megismerkedni vele, mert nekünk, fiataloknak is példaértékű lehet az alázata, amellyel a gyermekek felé fordult.

Korábban a nemzetközi értékesítési piacon dolgozott, de nyugdíjba vonulása után úgy döntött, hogy fontos számára az önkénteskedés.

„Fizikoterápiás kezelésen volt a szomszéd épületben, amikor meglátta a kórházat és beugrott megnézni” – emlékezett meg a kezdetekről lánya, Susan Lilly a CNN-nek. „Azt mondta, szeretne valamit segíteni a gyerekeknek.”

Ezt tettek követték és így vált a gyermekek „Suttogójává.” A kórház egyik ápolója, aki nyolc évig dolgozott a „Intenzíves nagypapának” is becézett Deutchmannel, azt mondta, hogy soha nem látott egy csecsemőt sem, aki sírt volna a karjaiban.

„Nagyon megnyugtató volt a jelenléte a gyermekek számára. Mindig ott volt, hogy átölelje őket, amikor a szüleik vagy családjuk nem tudta ezt megtenni”

– árulta el Joanna Slade ápoló.

Az újszülött intenzív osztályon egy képzés elvégzése után lehet önkénteskedni, amelyet David Deutchman is teljesített és gyakran hosszú kapcsolatot alakított ki az általa megismert családokkal. Azonban lánya szerint mindig azt mondta, hogy a gyerekek rá gyakorolt hatása sokkal nagyobb, mint amelyet ő tudott adni nekik.

Amikor a kórház dolgozói megtudták, hogy milyen betegséget diagnosztizáltak nála, egy autós felvonulást szerveztek a házához a gyerekekkel és családjaikkal, hogy megmutassák neki, mennyit jelentett számukra a gondoskodása.

„David nagypapa” szolgálata mindannyiunk számára példaértékű lehet és ez is mutatja, hogy soha nem késő tenni környezetünkért és önkéntes szolgálatot vállalni!

Nyugodjon békében!

Forrás: CNN

Borítókép - Fotó: Children's Healthcare of Atlanta
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás