Heves vitát váltott ki kedden a szigorúan szekuláris francia politikai életben Emmanuel Macron államfő bejelentése, hogy szeretné „helyrehozni” a katolikus egyház és az állam között „lerombolt” viszonyt.

Heves vitát váltott ki kedden a szigorúan szekuláris francia politikai életben Emmanuel Macron államfő bejelentése, hogy szeretné „helyrehozni” a katolikus egyház és az állam között „lerombolt” viszonyt.
A Fehér Ház január 19-én közleményt adott ki, melyben az emberi élet fontosságára és szentségére hívja fel a figyelmet. A dokumentum középpontjában a „meg nem születettek” szomorú sorsa és az amerikai abortusz-helyzet elkeserítő állapota található. A kormányzat egyértelműen állást foglal a magzat életének védelme mellett és támogatásáról biztosítja azokat a polgárokat akik kiállnak ezért a fontos ügyért.
Ugyan húsvét ünnepe még messze van, de Krisztus feltámadása sokakat megihletett és írásra sarkallt. Reményik Sándor verse egy olyan darab, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.
Az utóbbi napokban a magyar sajtót is bejárta ez a kép, melyen az immerathi Sankt Lambertus-templom utolsó percei láthatók. A templomot és a környező néhány kis falut egy barnakőszén mező miatt rombolják le.
Második alkalommal rendezték meg a Management by Jesus Szimpóziumot. Kiss Ulrich jezsuita atya már tíz éve foglalkozik vállalkozókkal és cégvezetőkkel akik keresztény értékek alapján szeretnének kiteljesedni hivatásukban. A konferencián téma volt többek között a tudatos vállalkozás, a közösség fontossága, a távlatokban való gondolkozás, illetve a cégvezetés keresztény szabályai. Egykérdéses interjúnk és képes összefoglalónk következik.
A hét végén rendezik meg a 72 óra önkéntes akciót, ahol Horváth Boldizsár énekes-dalszerző is aktív szerepet vállal. Vele beszélgettünk hitről és önkéntességről.
Hétvégén rendezik a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő önkéntes ifjúsági akciót. A programokról, szervezési munkáról és a kezdeményezés lelkiségéről Darvas Márton főkoordinátorral beszélgettünk.
Csütörtökön rendezik meg a második Management by Jesus szimpóziumot. A keresztény vállalkozók céljairól, a szeminárium lényegéről és az esemény apropójáról Kiss Ulrich SJ atyával beszélgettünk.